Ezrek látogattak Tamási Áron szülőfalujába

Ezrek látogattak a hétvégén Tamási Áron szülőfalujába, az erdélyi Farkaslakára az író halálának évfordulója alkalmából - mondta el Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője, tanár az M1 aktuális csatornán hétfőn.


Az egyesület vezetője elmondta, hogy Tamási Áron-emlékév veszi kezdetét, ugyanis majdnem fél évszázada, 1966. május 26-án hunyt el az erdélyi író.

Az emlékévben számos programmal emlékeznek meg Tamási Áronról és szeptember 20-i születésnapjára a szülőház és az alkotóház mellett egy újabb épületet is átadnak, ahol az egyesület működik majd, az érdeklődők pedig az íróhoz kapcsolódó fotókiállítást, irodalmi eseteket, filmvetítéseket láthatnak - tette hozzá Hadnagy Jolán.

Az egyesület célja, hogy felhívja az emberek figyelmét Tamási Áron életművére. "Egyedül a lélek tesz emberré minket" - idézte az író egyik emlékezetes sorát az egyesület vezetője.

Már készül Tamási Áron regénytrilógiájából, az Ábel-könyvekből forgatott film román szinkronizált változata, így a román közönséghez is eljuthatnak ezek az alkotások - tette hozzá.

Tamási Áron Kossuth-díjas magyar író 1897. szeptember 20-án született az erdélyi Farkaslakán, 1966. május 26. hunyt el Budapesten. Prózai és drámai műveket írt, közülük legismertebbek az Ábel-regények, onnan származik szállóigévé vált hitvallása: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: