Meghirdették a szervezők a magyar dal idei fővárosára vonatkozó pályázatot: a magyar dal napját 2014-ben szeptember 14-én rendezik meg, a pályázó városok március 20-ig jelentkezhetnek.
A pályázaton Budapest és a fővárosi kerületek kivételével valamennyi magyarországi település helyi önkormányzata, a helyi önkormányzat intézménye, vidéki városban működő társadalmi szervezet, illetve vállalkozás vagy más jogi személy részt vehet - tájékoztatta Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-t.
A magyar dal fővárosa címet az a város kaphatja meg, amelynek - mint a pályázás feltételei között szerepel - szándékában áll 2014. szeptember 14-én különleges, egyedülálló programmal ünnepelni a magyar dal napját. A pályázó városoknak biztosítani kell tudni a magyar dal fővárosa programhoz szükséges helyszíneket, valamint az esemény pénzügyi hátterét, a program politikamentes megszervezését.
A pályázónak projekttervet kell készítenie, amelyben ismerteti a tervezett műsorral és annak lebonyolításával kapcsolatos elképzeléseit, valamint csatolja a rendezvény helyszíneinek műszaki leírását, a tervezett fellépők névsorát és a tervezett költségvetést. A pályázatot a megvalósításra tett szándéknyilatkozattal a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. címére (1068 Budapest, Városligeti fasor 38.), valamint e-mailen is meg kell küldeni a magyardalnapja@gmail.com címre. Beadási határidő: 2014. március 20.
A beérkezett pályázatokat művészekből, szakértőkből álló bírálóbizottság értékeli, a megvalósíthatóságot és a projekt megalapozottságát egyaránt mérlegelve. "Az elbírálás során előnyt jelent, ha a pályázó rendelkezik a települési önkormányzat, valamint a jelentkező szponzorok megvalósítást célzó szándéknyilatkozatával" - írták a szervezők, akik április 7-én hirdetik ki a győztes várost.
A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. az eredményhirdetést követően megállapodást köt a magyar dal fővárosával, amelyben többek között együttműködést vállal a tervezett műsor megvalósítására.
Először 2010-ben hirdették meg a magyar dal fővárosa pályázatot. A címet - amely az évszámmal kiegészítve örökre a városé marad - elsőként Eger, 2011-ben Nyíregyháza, 2012-ben Szombathely, tavaly pedig Békéscsaba viselhette.
A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják, és párhuzamosan több helyszínen, köztük vidéki városokban is megszervezik az eseményt. Tavaly országszerte mintegy 40 ezren látogatták a magyar dal napja rendezvényeit.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése