Helyszín és időpont: Budapest, Budapest Jazz Club, október 15.
A jazztörténet egyik élő legendája az elmúlt negyven évben a progresszív fúziós rocktól a lágy, rafinált jazzig úgy jutott el, hogy közben végig az újítás szenvedélye hajtotta: újabb és újabb hangokat kihozni gitárjából.
A 69 éves gitárvirtuózról nehéz röviden írni, hiszen a lemezeinek felsorolása önmagában megtöltene egy cikket. Csak a 70-es évek óta, zenekarvezetőként kiadott lemezeiből van 32, és akkor még korai, fúziós jazz-rock formációit nem számoltuk. Pedig mai technikája a rock által inspirált progresszív csapatokban forrt ki, amikor olyan, máig emlegetett zenekarokban játszott, mint a Dreams (Randy és Michael Brecker társaságában) és a Spectrum (Billy Cobham oldalán). Az igazi nagy fordulópont a 70-es években jött, amikor a jazz-rock hatása alól kiszabadulva, saját, addigra kifejlesztett virtuóz, harmóniákban gondolkozó játékstílusát elkezdte kialakítani. Ekkor jött az első, ECM-kiadónál megjelentetett album saját triójával, amely a Timeless nevet kapta. Közben rockos oldalával sem szakított: Dave Hollanddal és Jack DeJohnette-tel 1975-ben megalakította a Gateway triót, amelynek négy albuma a mai napig a gyűjtők kedvence: nehezen megszerethető, de komplex progresszív, ínyenc zenék. Közben Abercrombie stílusa egyre távolabb került a rocktól, egyre közelebb viszont a hagyományos jazzhez. A trió mellett pedig duóban is játszott Ralph Townerrel, az elmúlt évtizedben leggyakrabban régi kvartettjével lép fel és készít albumokat, melyben a hegedűs Mark Feldman, a bőgős Marc Johnson és a dobos, Joey Baron a társai. Legutóbbi két albuma, a tavalyi Within a Song és az idei 39 steps már a magabiztos, letisztult, meleg, puha hangzást komponáló művészt állítják elénk.
A 69 éves gitárvirtuózról nehéz röviden írni, hiszen a lemezeinek felsorolása önmagában megtöltene egy cikket. Csak a 70-es évek óta, zenekarvezetőként kiadott lemezeiből van 32, és akkor még korai, fúziós jazz-rock formációit nem számoltuk. Pedig mai technikája a rock által inspirált progresszív csapatokban forrt ki, amikor olyan, máig emlegetett zenekarokban játszott, mint a Dreams (Randy és Michael Brecker társaságában) és a Spectrum (Billy Cobham oldalán). Az igazi nagy fordulópont a 70-es években jött, amikor a jazz-rock hatása alól kiszabadulva, saját, addigra kifejlesztett virtuóz, harmóniákban gondolkozó játékstílusát elkezdte kialakítani. Ekkor jött az első, ECM-kiadónál megjelentetett album saját triójával, amely a Timeless nevet kapta. Közben rockos oldalával sem szakított: Dave Hollanddal és Jack DeJohnette-tel 1975-ben megalakította a Gateway triót, amelynek négy albuma a mai napig a gyűjtők kedvence: nehezen megszerethető, de komplex progresszív, ínyenc zenék. Közben Abercrombie stílusa egyre távolabb került a rocktól, egyre közelebb viszont a hagyományos jazzhez. A trió mellett pedig duóban is játszott Ralph Townerrel, az elmúlt évtizedben leggyakrabban régi kvartettjével lép fel és készít albumokat, melyben a hegedűs Mark Feldman, a bőgős Marc Johnson és a dobos, Joey Baron a társai. Legutóbbi két albuma, a tavalyi Within a Song és az idei 39 steps már a magabiztos, letisztult, meleg, puha hangzást komponáló művészt állítják elénk.
