Új lemezt ad ki a new wave-legenda

Alapítótagja, Peter Hook basszusgitáros kiválása óta első lemezét jelenteti meg a New Order.


Az egykoron a legendás posztpunk-zenekar, a Joy Division romjain - egész pontosan az énekes, Ian Curtis öngyilkossága után - 1980-ban alakult New Order a nyolcvanas évek egyik hangzásmeghatározó zenekara volt, mely később, a kilencvenes és a kétezres években is aktív maradt. Az együttes csupán néhány tagcserén esett át fennállása alatt: az alapító billentyűs, Gillian Gilbert 2001-ben távozott a zenekarból, majd 2011-ben visszatért, a helyére belépő Phil Cunningham gitáros-billentyűs azóta is az együttes tagja, míg a 2007-ben kilépett alaptag, Peter Hook basszusgitáros-billentyűs helyére Tom Chapman került. A zenekar 2005-ben jelentette meg legutóbbi klasszikus sorlemezét a Waiting for the Sirens' Call című lemezt, melynek lemaradt dalait 2013-ban jelentette meg Lost Sirens címmel.

A New Order új albuma, a Music Complete szeptemberben jelenik meg. A lemez, a hírek szerint a zenekar elektronikuszenei hangzásához kanyarodik vissza, ilyen értelemben nem meglepő, hogy olyan közreműködő producerekkel készült, mint Stuart Price (Les Rythmes Digitales, Zoot Woman), aki pályafutása során dolgozott már Madonnával, a Pet Shop Boyszal, Kylie Minogue-gal, a Killerszel és a Keane-nel is, és Tom Rowlanddal, az ugyancsak új lemezt megjelentető Chemical Brothers egyik felével. A

Mute lemezkiadónál (ez a cég gondozza többek közt a Depeche Mode és Nick Cave zenéit is) megjelenő album borítóját a pályafutását még Joy Division-lemezborítókkal kezdő (majd többek közt New Order-lemezborítókkal folytató) grafikus-dizájner, Peter Saville tervezte. A zenekar nyilvánosságra hozott egy rövid teaser-videót zenerészletekkel és az új dizájn elemeivel.


Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: