A Koreai Kulturális Központban mutatkozik be a YATOO művészcsoport

A természetművészet fogalmának megalkotói, a 35 éve a természettel és a természetben dolgozó dél-koreai művészcsoport, a YATOO alapítói Budapestre érkeztek.
A Koreai Kulturális Központban kedden nyíló kiállításukból a magyar közönség is megtudhatja, miért tekintik a YATOO-t a ma már elismert művészeti mozgalomnak számító természetművészet központi szereplőinek, és az általuk szervezett Geumgang Nature Art Biennálét legfontosabb nemzetközi eseményének.

A  Koreai Kulturális Központ és az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete által szervezett kiállítás kurátora az Intézet vezetője, prof. Erőss István, aki Egerben - Európában egyedülálló módon - bevezette a természetművészet oktatását. 

"A most bemutatott munkákon keresztül a nyugati művészettörténeten nevelkedett magyar közönség megérezhet valamit abból a keleti filozófiából és vallásból erősen táplálkozó alkotói hozzáállásból, amely egy a nyugati ember számára meglepő, olykor már zavaróba ejtően alázatos módon viszonyul a természethez, megkérdőjelezve a Nyugat művészetének alappilléreit: a művészi ego mindenhatóságát, az örökkévalóságnak szánt műalkotás mítoszát." (részlet Erőss István bevezetőjéből)

Megnyitó: 2016. november 15. (kedd) 18 .00
A kiállítást megnyitja: Dr. Mecsi Beatrix
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: