Reviczky Gábor: Ezért jöttem el a Nemzetiből

Ősztől kivált a Nemzeti Színházból, és a maga ura lett. Két, lábon kihordott infarktusa után szabadúszóként dolgozik, kicsit nyugodtabb tempóra váltott.
Hogy érzi magát, bejött-e az elgondolása, hogy magának egyezteti, szervezi a fellépéseit?

Határozottan igen. Megszűnt a hajszoltságom, jobban tudok magamra, a szerepeimre, a családomra koncentrálni. Azért jöttem el a Nemzetiből, mert nagyon sűrűn forogtak az előadások, én viszont nem szerettem volna ezzel aláírni a halálos ítéletemet. Célom az volt, hogy kikapcsoljam az életemből a stresszt, ez sikerült.

Milyen tervekkel készül a jövő évre?

A Pesti Magyar Színház 2017-ben is számít rám. Márciustól kezdődnek a Hyppolit, a lakáj próbái. Ebben Kabos Gyula legendás szerepét, Schneider Mátyás vállalkozót viszem színpadra. A darab rendezője és remélhetőleg Hyppolit megformálója is Eperjes Karcsi lenne, bár ő ettől még nagyon húzódozik. Én mindenesetre nagyon szeretném, ha vállalná.

Legendák keringenek arról, hogy mennyire szeret horgászni. Ön fogja ki az ünnepi halat?

Sajnos, ez most kivételesen kimaradt az életemből. Azért a hallét – mert így mondom a halászlét – én fogom elkészíteni speciális bunyevác bográcsban, szabad tűzön, kalocsai paprikával. Az alapléhez már megvettem a pontyot, és az 5 és fél kiló harcsa is ott várja a mélyhűtőben, hogy bekerüljön a levesbe.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: