MTI - Amikor Peter Brook, a kortárs színház egyik legjelentősebb rendezője 2010-ben 36 év után leköszönt a párizsi Bouffes du Nord színház igazgatói posztjáról, azt mondta a Le Monde című napilapnak adott interjúban, hogy Stéphane Braunschweigen és Joel Pommerat-n kívül nem tud megnevezni olyan rendezőket Franciaországban, akik úgy tudnák vezeti a színházát, hogy az továbbra is a világon bárhol bemutatható előadásokat hozzon létre.
Joel Pommerat viszont soha nem akart színházat vezetni. 1990-ben megalakult állandó csoportjával, a Louis Brouillard társulattal kizárólag saját darabjait állítja színre Franciaország különböző városaiban. Ezek az előadások az emberi kétségekről és bizonytalanságokról szólnak, bensőségesen személyes megközelítésben, álom és valóság között mozogva, egyszerre rejtélyesen költői és közben élesen társadalomkritikai alapállásból.
Legutóbbit, amelynek címe La Grande et Fabuleuse Histoire du Commerce (A kereskedés nagy és mesés története) és amely a hatvanas-hetvenes évek házaló kereskedőinek rideg világán keresztül mutatja be, hogyan lettünk mindannyian a fogyasztói társadalom haszonélvezői, egyszersmind áldozatai, novemberben éppen Peter Brook egykori színházában, a Bouffes du Nord-ban láthatta a párizsi közönség, innen indult az előadás országos turnéra.
Az interjúkat visszautasító, kizárólag a munkájának élő író-rendező valóságos sztárnak számít Franciaországban: nemcsak a női magazinok, hanem a legjelentősebb kritikusok is elemzik a visszafogott és szerény alkotó sikerének titkát. A párizsi Odéon Színházban tavaly bemutatott La réunification des deux Corées (A két Korea újraegyesítése) című darabja a 2012-2013-as évadban elnyerte a legjobb előadás díját.
Azóta Pommerat a francia és európai színházak egyik legfoglalkoztatottabb művésze immár, társulatával jelenleg New Yorkba készül. A sikerre való tekintettel újította fel a nagy presztízsű Odéon Színház kérésére azt a két előadását, amelyekkel tíz évvel ezelőtt igazán berobban a színházi életbe.
"Sokáig azt gondoltam, hogy nem vagyok képes a valóságról egyértelműen beszélni. Ellentmondásosságom arra ösztökélt, hogy még messzebb menjek, és anekdoták bemutatása helyett inkább a valóság lényegét keressem. Olyannyira távolságot akartam tartani a naturalizmustól, hogy muszáj volt eleinte kitérőt tennem nagyon absztrakt darabok felé, hogy utána visszatérhessek a konkrétabb valósághoz, a kortárs világ helyzeteinek és alakjainak bemutatásához - mondta a rendező a Le Monde-nak.
Az Au monde (A világban) című előadás idei felújítására az Odéonban ugyanúgy nem lehetett jegyet kapni, ahogy a 2004-es ősbemutató idején is minden este telt házzal játszották a Paris-Villette színházban. Itt már teljes összhangban van a szöveg, a színészek mozgására épülő játék, a zene, valamint a fény- és hangtervezés.
Az előadás Csehov Három nővérének továbbgondolása. A négy fal között játszódó jelenetekben egy fegyvergyáros nagypolgári családon belüli viszonyok bomlanak ki a középső nővér szemszögéből, aki híres műsorvezető egy televízióban. De míg a csehovi hősnők abban reménykednek, hogy a munka majd megváltoztatja az emberek életét és magát a világot, Pommerat hősnői abban bíznak, hogy az iparosodott világban az embernek egy nap nem kell többé dolgoznia, s önmagában fog az ember értéket jelenteni, s munka nélkül boldoggá válni. Az alapproblematika azonban Csehovhoz képest nem változik: az utópia eleve kudarcra van ítélve a szereplők ellentmondásossága és cselekvésképtelensége miatt, miután az elveik és mindaz, amiben hinni akarnak, nagyon távol áll a valóságtól, életük középszerűségétől.
A 2006-os Les Marchands (A kereskedők), amelyet idén szintén felújított az Odéon, nagyon konkrét történet a kortárs gazdaságról és társadalomról: egy fegyveralkatrészeket gyártó, képzeletbeli nagyvállalat munkásnőjének és munkanélküli barátnőjének a története. Mindkét nő szenved, az egyik fizikailag a sok munkától, a másik lelkében a nyomor miatt, végül saját gyermekét áldozva fel a barátnője vállalatának megmentése érdekében. Az előadás különlegessége, hogy a tulajdonképpen banális történet hangvétele a görög mitológiára emlékeztet, s arra a kérdésre keresi a választ: hogyan válhatott a munka megkérdőjelezhetetlen értékké a modern társadalomban, egyúttal boldogtalanságot és tragédiákat okozva.
