Megjött az első Wasabi Kht. lemez

A jazz-punk-rock hármas bűvöletében élő, idén három éves formáció, a Wasabi Kht. eddigi termésének legjavából választva elkészítette első lemezét.


Tizenhárom remek nóta sorakozik a Wasabi Kht. formáció első, most megjelent hanghordozóján. A zenekar eddigi fennállásának szerzeményeiből válogatott, mint ahogy elmondták: „személyes kedvencek és azok a dalok kerültek a korongra, melyek már koncerteken bizonyítottak.” A lemez készítésénél nagy segítsége volt a zenekarnak Schram Dávid, aki amellett, hogy levezényelte a dobfelvételeket Válik László stúdiójában, masterelte is az anyagot és a keverési munkálatoknál is besegített Nagy Gábornak, a zenekar dalszerző gitárosának. A dalok szövegeinek túlnyomó részét továbbra is Nelli, a zenekar énekesnője jegyzi, a zenei részek megalkotásában pedig mindenki hozzátette a maga dolgát, a két fő dalszerzőn, nagy Gáboron és Hajdu Nellin kívül. Mostantól tehát elérhető a lemez, rajta a Wasabi Kht. eddigi termésének legjava „élő”, már-már koncertet idéző hangzásban.  


A lemezhez elkészült az első klip is, mely a Hangulat Bisztró című dalból született. A dalfilm egy 70-es évek bábfilmjeit idéző stop motion klip, melyet Rugli Péter fényképezett, és a zenekar basszusgitárosa, Hain Réka vágott. „Jó hangulat-röviden ennyi jellemzi a klipet” – mondják a készítők.

A zenekar most egy hétállomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek állomásai Győr, Miskolc, Budapest, Paks, Szeged, Kecskemét és ismét Budapest lesz.

Részletek:
www.facebook.com/wasabikht
www.wasabikht.hu/

További információ, sajtófotók, interjúlehetőség
Kedves Péter
Wasabi Kht.
+3620-913-1600
peterkedves@wasabikht.hu

Megosztás a Google Pluson