Kívánságkoncerttel ünnepel a 30 éves Budapesti Fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) hagyományos karácsonyi hangversenye csütörtök este egyben születésnapi kívánságkoncert is lesz a Budapesti Kongresszusi Központban. Az együttes 30 éve, 1983. december 26-án adta első koncertjét a Zeneakadémián Fischer Iván vezényletével és Kocsis Zoltán közreműködésével.

A karácsonyi koncert műsorát a közönség szerkeszti - csütörtök este a kongresszusi központba lépőket egy 300 műből álló "étlap" fogadja, 37 zeneszerző alkotásaiból választhat a publikum - közölte az együttes az MTI-vel. A listán Beethoventől nyolc, Haydntól hat, Mozarttól hét szimfónia és több kisebb darab szerepel, de természetesen ott van a választékban Bartók, Dohnányi, Liszt és Kodály is.

A Budapesti Fesztiválzenekar fennállásának három évtizede alatt többféle hangversenytípussal kísérletezett. Ezek némelyike különösen népszerűnek bizonyult, ilyen a titokkoncert, amelynek műsorát hallgatás övezi, de legalább a muzsikusok tudják, mit fognak játszani. A kívánságkoncertek műsorát viszont ők sem ismerik előre, így a meglepetés teljes lesz.

"Az eredmény messze felülmúlta harminc évvel ezelőtti reményeimet. Valóban újfajta zenekar született. Nincs sok értelme annak, hogy rangsorokat állítsunk fel zenekarok között, mert különbözőek a kritériumok. Van, aki a zenekarokat a perfekció, a hangzás szépsége vagy a stílusbiztonság alapján osztályozná. De ha a kritérium a mi saját művészi célunk, a kollektív muzikalitás, odaadás és ezáltal a kompozíciók legmélyebb tartalmának közvetítése, akkor ma a Budapesti Fesztiválzenekar az élen jár a világ zenekarai között. Büszkék lehetünk. Az egész világon ünneplik zenekarunkat, módszereinkről tanulmányokat írnak" - írja az ünnepi koncert műsorfüzetében megjelent köszöntőjében az alapító karmester, zeneigazgató, Fischer Iván.

Körner Tamás volt igazgató szerint "írni kellene a közönségről, a Fesztiválzenekar nagy családjáról. Akik nemcsak a koncerttermeket töltötték meg, de ha kellett, velünk tüntettek a Városháza előtt, akik hálózsákban éjszakáztak az utcán a zenekar irodája előtt, hogy reggel a bérletárusításnál jegyhez jussanak, akik éveken át őrizték lakásukban a papírszéket, amelyet Fischer Iván a Hősök terei koncert után nekik dedikált, akik ugyanolyan izgalommal vitték gyereküket az első kakaókoncertre, amilyen izgatottak ők voltak 15-20 éve."

Nemcsak jeles személyiségek, például Göncz Árpád köztársasági elnök, Marschall Miklós, a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány korábbi elnöke köszönti az ünneplő zenekart, hanem a ma már nem aktív muzsikusok is felidézik az elmúlt évtizedeket a kiadványban. Az évforduló alkalmából áttekintik a zenekar történetének főbb állomásait is. 1989-ben adták például az első londoni hangversenyüket, 1991-ben játszottak először a Hősök terén a Budapesti Búcsú keretében. Ugyanitt tiltakoztak 1993-ban a balkáni háború ellen.

1997-ben lett tiszteletbeli karmesterük Solti György, 2005-ben rendezték az első Budapesti Mahler-ünnepet az akkor frissen megnyílt Művészetek Palotájában, 2008-ban választotta a brit zenei szaklap a világ 10 legjobb zenekara közé a BFZ-t, és ugyanebben az évben indították el szintén a Müpában a zenei maratonokat. Az ünneplés után már készülnek a következő, február 2-i Bach-maratonra.


Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: