Ethno-Trezor - Kiállítás Déri György gyűjteményéből Debrecenben

Hatalmas stilizált trezorajtón léphet be a közönség a Déri György népművészeti gyűjteményének válogatott kincseit bemutató kiállításra a debreceni Déri Múzeumban: a szokatlan látványelemekben, különleges installációkban gazdag, Ethno-Trezor című tárlatot március 15-től tekinthetik meg az érdeklődők - közölte a múzeum igazgatója a kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán.

Angi János emlékezetett arra, hogy a múzeum névadójának, Déri Frigyesnek a testvére által Debrecennek 1937-ben felajánlott gyűjteményt hetven évvel ezelőtt láthatta utoljára a közönség, azóta a múzeum raktáraiban pihentek az értékes darabok.

Déri György egykori tüzértiszt a történelmi Magyarország teljes területéről, az egész Kárpát-medencéből gyűjtötte össze kétezer darabból álló kollekcióját, amelyből most négyszázat állítottak ki különleges körülmények között.

Magyari Márta, a kiállítás kurátora és Kiss Beatrix, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház látványtervezője olyan látványos installációkban helyezte el az 1706 és 1930 közötti viseleteket, használati és emléktárgyakat, hogy a ma embere is közelebb kerülhet a letűnt korok világához.

A Bútorok tánca installációban például faragott székek hullámzanak a falon, tányéros mennyezet és kerámiafal előtt.

Nagy sikerre számíthat a Fókuszban elnevezésű terem, ahol négy tájegység - Kalotaszeg, Kalocsa, Matyóföld és Sárköz - eredeti népviseleteit mutatják be a plafonról lelógó, átlátszó gömbökben himbálózó bábukon. A falakon pedig hatalmas kör alakú vitrinekben úgy mutatják be a ruhákhoz tartozó szoknyákat, ahogy azokat egyébként csak madárperspektívából lehetne látni a táncoló-pörgő lányokon.

A Divatban című szobában pedig azokat a modern ruhadarabokat tekinthetik meg az érdeklődők, amelyeket a népi viseletek ihlettek.

Angi János múzeumigazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a kiállítás 30 millió forintból valósult meg, és augusztus 20-ig lesz látható Debrecenben. Azt követően szeretnék a Székelyföldön és több hazai múzeumban is bemutatni - tette hozzá.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: