Színpadi ősbemutatók és nemzetközi színházi találkozó a fesztiválon

Budapest - Az ősbemutatóktól a drámairodalom klasszikusaiig, a musicaltől az újcirkuszig változatos színházi programokat kínál a pénteken kezdődő 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amelynek keretében nemzetközi színházi találkozót is rendeznek.
 

Április 1-jén tartják a Mata Hari című musical ősbemutatóját, amelynek zeneszerzője Várkonyi Mátyás, dalszövegeit pedig Béres Attila írta. "A darab a musical elemeit felhasználva beszéli el mindazt, amit erről a titokzatos asszonyról 2014-ben tudhatunk, és felmerül a kérdés: nagyhatalmakat kiszolgáló kém volt-e Mata Hari, vagy csak a történelem gyámoltalan áldozata?" - írják az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Szintén ősbemutató a több ismert művész és alkotó munkájaként született "zenés színpadi sorsjáték", a Somnakaj, amelynek bemutatója április 4-én lesz a Művészetek Palotájában. A humorban, misztikumban bővelkedő előadás koncert és színház, tánc és irodalom, tradicionális képzőművészet, hagyományőrzés és modern formák találkozása. A különböző kulturális közegekből érkező alkotók és előadók jól tükrözik a roma kultúra sokszínűségét, a szereplők ismert énekesek, zenészek.

A darabot - amelyben egy roma lány, Somnakaj meséli el saját történetét - Mészöly Gábor azonos című drámája nyomán Müller Péter Sziámi írta színpadra, rendezője Szabó Máté. A színpadon az autentikus roma népdalok mellett Kovács Antal (Romano Drom), Marko Markovic (Boban Markovic Orkestar) és Szakcsi Lakatos Béla szerzeményei hangzanak el, a zenei rendező Szirtes Edina Mókus.

A BTF keretében első alkalommal rendezik meg a Nemzeti Színházban a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM - Madách International Theatre Meeting), amelynek díszvendége az idén Oroszország lesz. A március 26. és április 7. között zajló találkozón többek között szentpétervári, moszkvai, bagdadi, újvidéki, vilniusi, bukaresti és oslói produkciót láthat a közönség. A fesztivál műsorán vetítések, közönségtalálkozók, kiállítások és szakmai programok is szerepelnek.

A nyitónapon látható a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház előadása, a Dosztojevszkij-mű nyomán készült, Zéró liturgia. Szerepel a programban a Moszkvai Művész Színház Elátkozottak és meggyilkoltak, valamint a Vilniusi Kis Színház Álarcosbál című produkciója is. A bukaresti Nemzeti Színház Két sorsjegy című előadásával, a szentpétervári Nagy Drámai Színház (BDT) pedig az Alice Csodaországban című mű színpadi változatával érkezik.

A fővárosi színházak nyílt napokkal és premierekkel készülnek a Budapesti Tavaszi Fesztiválra. Az Örkény Színház például március 21-én a Hamletet mutatja be Bagossy László rendezésében. Az előadásban egy évtizedekkel ezelőtti, legendás Hamlet, Gálffi László több szerepben is fellép, a Hamletet alakító ifjú színész pedig Polgár Csaba.

A Magyar Állami Operaházban a Toscát tűzik műsorra, Puccini művében március 21-én és 23-án Cavaradossiként a BTF meghívására érkező José Cura látható.

Katonák címmel március 27-én tartanak bemutatót a Thália Színházban: az előadás, amely Stravinsky A katona története és Hunyady Sándor Bakaruhában című műve alapján készült, az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából a katonalét különböző aspektusait villantja fel Mátyássy Bence rendezésében.

Az Újszínházban színészi jutalomjátékot láthat a közönség: Tordai Teri főszereplésével Harsányi Zsolt A bolond Ásvayné című darabját március 28-án mutatják be.

Odüsszeusz szemeteslapáton címmel Philippe Genty és Mary Underwood rendezésében tartanak bemutatót a Bárka Színházban március 29-én. A francia művészek a Bárka Színház három színészével Homérosz Odüsszeiája nyomán tárgyszínházi előadást készítettek: háztartási eszközök segítségével mesélik el a történetet, elsősorban gyerekeknek.

Az Átrium Film-Színházban Parti Nagy Lajos-művet mutatnak be április 2-án: az Átriumklorid (avagy a színész ötször) című darab színészközpontú, a művet Bíró Krisztára és Hevér Gáborra írta a szerző. A darab öt jelenete - amelyben a színészek öt különböző szerepben láthatók - a férfi és a nő szövevényes kapcsolatrendszerének alapeseteit mutatja be játékosan, humorral.

Bereményi Géza új darabjának, a Kincsemnek április 5-én tartják a bemutatóját a Thália Színházban a szerző rendezésében. Az 1870-es években játszódó műnek a világhírű versenyló csak az egyik szereplője, a darab jóval inkább az őt körülvevő emberekről szól, arról, hogy a csodaló milyen hatással van a közvetlen környezetére.

Az első magyar újcirkusz-társulat, a Recirquel a BTF-re új produkciót készít: a Meztelen Bohóc című előadás ősbemutatója báli mulatságba invitál.

A legkisebbek az Átrium Film-Színházban egy interaktív koncerten ismerkedhetnek Bartók művészetével, a bábszínházi világnap forgatagában - március 21-én - pedig varázslatos élményeket szerezhetnek. A fiatalokat slam poetry verseny, valamint a Kolibri Színházban Tom Lycos és Stefo Nantsou Kampókemp című előadása is várja a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: