Szobrot emelnek Bethlen Istvánnak Nagykanizsán

Nagykanizsa - Bethlen István egykori miniszterelnöknek, későbbi nagykanizsai országgyűlési képviselőnek állítanak szobrot a dél-zalai városban, de két köztéri alkotásnak is új helyet kerestek a képviselők - erről is döntött csütörtökön a város közgyűlése.
 
A nagykanizsai képviselők új szoborral állítanak emléket Bethlen Istvánnak, eredeti helyéhez közeli területre helyeznék vissza a belvárosi rekonstrukció miatt két éve eltávolított Török-kút másolatát, továbbá elhelyezik Dózsa György - Nagykanizsáról korábban elvitt - nagyméretű mellszobrának másolatát.

A közgyűlés tagjai már egy korábbi ülésen is vitáztak a köztéri alkotások helyéről, de döntésre csak most jutottak, és a város költségvetésében 15 millió forintot különítettek el ezekre a munkákra.

A megtárgyalt előterjesztés szerint az 1921 és 1931 közötti miniszterelnök, Bethlen István 1935 és 1939 között Nagykanizsa országgyűlési képviselője volt, ez utóbbi minőségében látogatott el többször a városba. Nagykanizsa önkormányzata olyan szobrot állítana, amely "valóságos, köztünk élő" emberként ábrázolná az egykori kormányfőt, ezért egy posztamens nélküli, a járdán álló vagy egy padon ülő kompozíciót képzelnek el, amelyet a város központjában, az Erzsébet téren helyeznek majd el.

Az 1879-ben készült Török-kút a város egyik legrégebbi műemléke, egykor a Deák téren állt, innen 1934-ben az Erzsébet térre helyezték át. Az alkotás 1994-re erősen megrongálódott, ezért a Thúry György Múzeum udvarára került, a helyére pedig a pontos másolatát állították fel. A belváros rekonstrukciós munkái miatt 2012-ben raktárba került, ezért kellett most új helyet találni neki. A több helyszínt is érintő vita végén a testület úgy döntött, hogy a legutóbbi helyéhez közel, szintén az Erzsébet téren állítják fel újra.

A képviselők arról is döntöttek, hogy Dózsa György nagyméretű mellszobrát másolatként állítják fel, az eredetit ugyanis 1997-ben elvitték Nagykanizsáról. Kiss Kovács Gyula 1952-54-ben készítette el a szobrot, amely a pécsi katonatiszti iskola előtt állt, majd az 1970-es évek elején került a nagykanizsai Dózsa-laktanya udvarára. Ez utóbbi felszámolása után, 1997-ben Ceglédre vitték az alkotást, s bár Nagykanizsa hivatalosan kérte, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a tulajdonjogot Cegléd városának ítélte.

A nagykanizsai önkormányzat a parasztfelkelés 500. évfordulója alkalmából kívánja felállítani a szobrot az egykori laktanya közelében, a Hevesi utcában. A költsége várhatóan 9-10 millió forint, amely nem szerepel a város idei költségvetésében, ezért csak akkor kezdik el az előkészítést, ha biztosítani tudják az anyagi fedezetet.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: