Rendkívüli tehetségek, emberi sorsok, megható pillanatok

Ma este indul útjára egy különleges tehetségkutató az M1 műsorán, ahol ezúttal a fiatalok klasszikus zenei hangszereken, illetve klasszikus énekben mérik össze a tudásukat!


Ma este, az M1 műsorán 20:20 perctől útjára indul egy különleges tehetségkutató, egy olyan showműsor, amit még nem látott a világ. A Virtuózok a világon az első olyan tehetségkutató ugyanis, ahol a komolyzene kap szerepet: a 6 és 24 év közötti fiatalok ugyanis a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy klasszikus énekben mérik össze tudásukat.

Ráadásul nem is akárkik előtt, hiszen az öttagú zsűriben Magyarország legkiválóbb komolyzenei szakemberei kaptak helyet: Miklósa Erika, világhírű operaénekesnő, Batta András, zenetörténész, egyetemi tanár, Szenthelyi Miklós, a Zeneakadémia hegedű tanszékének vezetője, Kesselyák Gergely, karmester és Némethy Attila, zongoraművész, a Bartók Rádió állandó munkatársa, a két műsorvezető pedig Varga Edit, és Bősze Ádám lesz, akiktől ugyancsak nem áll messze a komolyzene. Ráadásul a nézők ezúttal olyan szerepekben láthatják őket, ahogy még soha. A komoly művészemberek ugyanis legemberibb oldalukat mutatják majd meg: vigasztalnak, könnyekre fakadnak, örülnek, és természetesen sorsokról döntenek.


Emberi sorsokból pedig a Virtuózokban nincs hiány. Láthatnak a nézők olyan kis művészt, aki barátait kényszerült elhagyni azért, hogy zongorázni tanulhasson, olyat, aki egészen Amerikáig ment egy versenyre, az egyik versenyző pedig egyenesen könnyekre fakasztja majd a zsűri egyetlen hölgytagjátot, miután kisfilmjében elmeséli, hogyan éli meg, hogy négy éve elveszítette édesapját.

És bár a Virtuózokban nem a mennyiség, hanem a minőség és a tehetség számít, érdemes kicsit a számokra is egy pillantást vetni: a mintegy 2000, 6 és 28 év közötti versenyző a műsor során több mint húsz hangszert vonultat fel, még olyan különlegességeket is, mint a marimba vagy eufónium. Csak az előválogatók során több száz liter víz és papír zsebkendő fogyott el, ha pedig összeadjuk, hogy a versenyzők hány kilométert tettek meg ahhoz, hogy eljussanak a Virtuózok előválogatóira, akár Kínába is eljuthatnánk.

Az első adásban a tinédzsereké, a 14-19 éveseké a főszerep. A mintegy kétezer jelentkező közül az előválogatók során mindhárom korcsoportból 25-25 versenyzőt juttatott tovább a szakmai előválogató zsűri, közülük kerül majd ki az első casting adásban az a 9 versenyző, akik mehetnek tovább a középdöntőbe. 

A verseny rendkívül izgalmas, hiszen a fiatalok egyrészt produkciójuk után akár azonnal is továbbjuthatnak, ha valamelyik zsűritag úgy ítéli meg. Ők ugyanis rendelkeznek egy-egy virtuóz szoborral, aki pedig megkapja a szobrot, automatikusan továbbjut a középdöntőbe. Ma este tehát öt fiatal szobrot kap, négyük pedig a zsűri közös döntése alapján kerül kiválasztásra. Hogy ki lesz az a 9 versenyző, aki továbbjut a középdöntőbe, az 20:20 perctől az M1 műsorán kiderül!

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: