Kortárs kiállításokkal bővül a Tessedik Sámuel Múzeum

Időszaki kortárs kiállításokat rendeznek a jövőben a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban, az első tárlat pénteken nyílik meg – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Gáspár Balázs szervező.

Kortárs kiállításokkal bővül a Tessedik Sámuel Múzeum

A kiállítás-szervezést "szerelemből, társadalmi munkában” végző Gáspár Balázs az MTI-nek elmondta: kortárs művészek bemutatásával eddig nem foglalkozott a múzeum, ezért nagy öröm, hogy ezentúl a legnagyobb teremben adnak majd helyet évente hat kiállításnak.

Az első tárlat január 30-án, 18 órakor nyílik meg Puha Ferenc festőművész képeiből. 

Márciusban Várhelyi Tímea festőművész és Drabik István szobrász alkotásait mutatják be az érdeklődőknek, június 6-án Váli Dezső festőművész képeiből válogatnak. 

"Ez különösen nagy öröm számomra, ugyanis Váli Dezső viszonylag ritkán, körülbelül négyévente állít ki” – mondta az MTI-nek Gáspár Balázs. 

Az év második felében a Munkácsy-díjas Somogyi György műveit tekintheti meg a közönség; a szervezők szeretnék, ha Fajó János is vállalná a felkérést.

Minden tárlat egy hónapig lesz látogatható Szarvason.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: