Átszervezés lesz a kulturális államtitkárságnál

A kultúráért felelős államtitkárság átszervezését jelentette be Hoppál Péter államtitkár pénteken a baranyai Berkesden, sajtótájékoztatón.


A politikus szavai szerint márciustól új főosztályi struktúra szolgálja majd a kulturális alapellátás országos megszervezését. Kitért rá, hogy Cseri Miklós helyettes államtitkár miniszteri biztosként folytatja munkáját, utódja Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója lesz.

Hoppál Péter az átszervezést azzal indokolta, hogy lezárult a kulturális alapellátás első periódusával összefüggő szervezőmunka, Cseri Miklós erre az időre vállalta a megbízatást.

Az államtitkár hangsúlyozta: az átszervezéstől azt várja, hogy "a kulturális alapellátás új sebességfokozatba kapcsolhat".

Szeretnénk, ha a kulturális alapellátás keretében minél több ember számára lenne elérhető a minőségi kultúra, a kulturális közfoglalkoztatásban pedig egyre több ember kapna esélyt, hogy e cél elérését segítve közösségszervezési feladatokat lásson el - mondta.

Závogyán Magdolna azt közölte: a kulturális alapellátásért végzett eredményes munkához megfelelő jogszabályi háttérre, az államtitkárság szövetségeseiként működő intézményekre, valamint arra is szükség van, hogy további partnereket találjanak a szociális, az oktatási és az önkormányzati szférában.

Hoppál Péter jelezte, hogy az átszervezés részleteiről a jövő héten sajtóbeszélgetésen számolnak be.

A politikus kitért rá, hogy márciustól kezdődik a harmadik kulturális közfoglalkoztatási program, amelyben a korábbi 4500 helyett 6100 ember vehet részt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a települések kétharmadára jut kulturális közfoglalkoztatott, szemben az első ilyen programmal, amikor még az arány 40 százalékos volt.

Az államtitkár reményét fejezte ki: ha a magas kultúra széles tömegek számára lesz elérhető, a felnövő nemzedékek ezt a minőséget igénylik majd, amely a kistelepüléseken, a városok szegregált területein, a fogyatékkal élők világában egyaránt az életminőség javulását eredményezheti.

Závogyán Magdolna azt hangsúlyozta, hogy a kulturális közfoglalkoztatás a kulturális alapellátás egyik alappillére lehet. Utalt rá, hogy a 2013 végén indult első kulturális közfoglalkoztatási program során 4 ezer ember bevonásával ezer települést értek el, a második programban már 4500-an vettek részt.

A főigazgató hozzátette, hogy a program résztvevőinek mintegy 70 százaléka érettségizett, 30 százaléka diplomás. Ők azok, akiknek későbbi, munkaerőpiaci elhelyezkedésének aránya a legmagasabb, 22-25 százalékos a közfoglalkoztatottak körében.

FOrrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: