Ion Luca Caragiale Szatmárnémetibe költözik

Ion Luca Caragiale román klasszikus író művét, Az elveszett levelet mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház román és magyar társulata, mindkét előadást Sorin Militaru rendezte - adta hírül csütörtökön a szatmar.ro hírportál.


A román rendező az Északi Színház Harag György Társulatával és a román társulattal is megrendezte a 19. századi klasszikus román író vígjátékát. A két társulat párhuzamosan játssza a két előadást, ugyanis nem teljesen egyformák, és reflektálnak egymásra.

A rendező elmondta, hogy a magyar nyelvű előadást erdélyi magyar környezetbe helyezték át, a szereplők neveit is magyarosították. Militaru szerint elcsépelt szöveg már, hogy Caragiale műveinek üzenete ma is aktuális, így már csak azt kell eldönteni, hogy ő volt-e zseniális látnok, vagy a mai emberek vannak a 130 évvel ezelőtti szinten.

Hozzátette: Caragialén keresztül igyekeznek görbe tükröt tartani mindenki, de elsősorban a közéleti szereplők elé, olyanoknak, akiknek van kellő humorérzékük és önkritikájuk, és magukra ismernek a darabban.

Militaru művészileg bátor feladatnak nevezte a két társulat együttműködését és a mű magyar környezetbe ültetését. Kijelentette: nagy élmény volt számára a közös munka, mert olyan nagyszerű színészek alkotják a két társulatot, akiknek tudása és tehetsége magasan meghaladja azt a figyelmet, amit az önkormányzat a színházra fordít.

Bessenyei Gedő István művészeti igazgató elmondta, hogy a magyar előadás elkészítésében Seprődi Kiss Attila fordítását használták, és utalt arra, hogy milyen nehézségeket okozott a román szereplők nevének magyarosítása. Így például Tipatescuból Paliczki, Trahanachéból Tarhonyai lett, a dél-romániai kisvárosból pedig átlagos erdélyi magyar kispolgári közeg.

Bessenyei szerint ez a kezdeményezés jó példa a valódi multikulturalizmusra, hiszen ebben az esetben két közösség egyenlő partnerként kezelte egymást, és egyformán vállaltak szerepet a kivitelezésben.

A magyar és a román társulat bérletesei kedvezményes áron válthatnak jegyet a román, illetve a magyar nyelvű előadásra.

Forrás: MTI

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: