Márciusban ismét DESZKA Fesztivál lesz Debrecenben

Egy hétig újra a kortárs drámák fővárosa lesz Debrecen: március 16. és 22. között 9. alkalommal rendezik meg a Csokonai Nemzeti Színházban a DESZKA Fesztivált - jelentette be a színház igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.


Ráckevei Anna hozzátette: a kortárs magyar dráma seregszemléjére 60 előadásból válogatták ki azt a húszat, amelyet négy helyszínen - a Csokonai Színházban, a Vojtina Bábszínházban, a Víg kamarában és a Modem kortárs művészeti galériában - láthat majd a fesztivál közönsége.

Tavaly 4220-an váltottak jegyet a fesztiválra - emlékeztetett az igazgató, reményét fejezve ki, hogy az idén is legalább annyian lesznek kíváncsiak a kortárs darabokra.

Ráckevei Anna tájékoztatása szerint idén egy lengyelországi, hat vidéki, öt budapesti és négy határon túli produkciót látnak vendégül.

Újra lesz GÖRDESZKA, amely a legkiválóbb gyermek és ifjúsági tárgyú, kortárs magyar szerzőjű előadásokat és bábelőadásokat gyűjti egybe, és a legutóbbi DESZKA újításaként kiválóan vizsgázott - jegyezte meg.

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere elmondta: az önkormányzat 14 millió forinttal támogatja a 32 milliós költségvetésű DESZKA Fesztivált.

Felhívta a figyelmet: a DESZKA nem verseny, hanem olyan szellemi műhely, amely képet ad, hol tart a magyar kortárs drámajátszás.

Gemza Péter, a színház művészeti vezetője kiemelte: az idei fesztiválon a nagyszínpadi zenés gyerekdarabtól a társulat által improvizált szövegekig, a már klasszikusnak tekinthető kortárs drámától a legújabb formai-nyelvi kísérletekig sokféle stílus és irányzat megjelenik. 

Érdekességként említette, hogy Spiró György Az imposztor című drámáját a Varsói Drámai Színház társulata mutatja be március 19-én a Csokonai Színház nagyszínpadán, de vendégük lesz Tadeusz Slobodzianek, az egyik legismertebb és legelismertebb lengyel drámaíró, színikritikus is.

Idén aktívabb jelenlétre serkentik az írókat, hosszabb debreceni tartózkodási lehetőséget adnak a társulatoknak, fesztiválklubot alakítanak ki a színházban, és minden estére terveznek zenei programot - ismertette a részleteket Gemza Péter. 

Hozzátette: a szakmai programban tematikus és portré-beszélgetéseket terveznek, és megtartják a "házi bölcsek" bevált intézményét, vagyis minden délelőtt értékelik az előző nap látott előadásokat, az utolsó napon pedig szakmai konferencián összegzik a tapasztaltakat. 

A kilencedik DESZKÁ-n Árkosi Árpád rendező, Háy János drámaíró és Lőkös Ildikó dramaturg viselik a házi bölcsek felelősségét. Díszvendége lesz a fesztiválnak Vörös István és Szálinger Balázs drámaíró, akik a tavalyi békéscsabai drámaíró versenyen DESZKA-különdíjban részesültek - közölte a művészeti vezető.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: