Söndörgő: Müpa-koncert a jubileum jegyében

Az európai világzenei toplistát is vezette már a Söndörgő együttes, amely idén ünnepli 20. születésnapját. A jubileumi év kiemelt eseménye a március 1-jei koncert a Művészetek Palotájában (Müpa), vendégként közreműködik a Balkán egyik sztárcsapata, a Mostar Sevdah Reunion.


"Öt évvel ezelőtt is a Müpában tartottuk a jubileumi koncertünket, ami nagyon szép emlék a zenekar életében. A mostani este egy picit más lesz, mert nem tekintünk vissza, hanem elsősorban egy jó hangulatú koncertet szeretnénk csinálni, és ebbe jól illeszkedhet a boszniai zenekar vendégszereplése" - mondta a tamburán és darbukán játszó, illetve éneklő Eredics Áron, a Söndörgő vezetője az MTI-nek.

Mint felidézte, a boszniai csapat a 2000-es években két lemezt is készített a balkáni cigányzene egykori királyával, a Kusturica-filmekből is ismert Saban Bajramoviccsal.

"Örülünk, hogy felléphetünk a Mostar Sevdah Reunionnal, mindig érdekes találkozni olyan zenészekkel, akik nagyon jól ismerik a balkán zene különféle ágazatait. Mi inkább autentikusabb délszláv muzsikát játszunk, ők egyfajta kávéházi zenét" - jegyezte meg a zenész. A Söndörgő 2008-ban a macedón cigány lakodalmas zene legismertebb képviselőjével, Ferus Mustafovval közös lemezt is készített.

Eredics Áron beszámolt arról, hogy a 20. születésnap évében több különleges koncertet terveznek, a Zeneakadémián például a klasszikus zene kiváló hazai képviselőivel lépnének közösen fel. "A jubileum megünneplésére az év vége felé szeretnénk egy igazi bulizós Söndörgő-koncertet is, ahol táncolni lehet".

A szentendrei zenekar (Áron mellett Eredics Benjámin - tambura, trombita, ének; Eredics Dávid - tambura, kaval, szaxofon, klarinét, ének; Eredics Salamon - tambura, harmonika, furulya, hulusi; Buzás Attila - nagybőgő, ének) hosszú évek óta állandó meghívottja külföldi rock-, pop- és világzenei fesztiváloknak, koncerttermeknek és kluboknak, játszott például a londoni Queen Elizabeth Hallban, a dániai Roskilde fesztiválon, tavaly ősszel észak-amerikai turnén vett részt, októberben a világzene legnagyobb eseményén, a World Music Expón (Womex) egyik főzenekarként lépett fel nagy sikerrel Santiago de Compostelában. Most szombaton Bécsben a Wiener Rathausban lesz Söndörgő-koncert, nyáron újabb amerikai turné következik, de utaznak Dél-Koreába is.

A Söndörgő eddig öt lemezt készített, a legutóbbi, a tavaly júliusban megjelent Tamburocket - Hungarian Fireworks 2014 októberében vezette a világzene nemzetközi toplistáját, a World Music Charts Europe-ot. Az albumot jelölték a rangos Songlines magazin díjára a legjobb zenekar kategóriában - a győzteseket júniusban jelentik be.

"Természetesen fontosak a szakmai elismerések, de arra talán még büszkébbek vagyunk, hogy a közönséget is elkezdte érdekelni, amit csinálunk. Húsz év alatt sokat alakult, fejlődött a zenénk, a délszláv muzsika a Söndörgőben kiegészül mindazzal, amit az öt tag belerak, úgy érzem, jól tudunk bánni vele. Ez akkor látszik, amikor az általunk írt számok olyanok, mintha a néphagyomány részei lennének" - szögezte le Eredics Áron.

A Söndörgő útját a szentendrei, tavaly Kossuth-díjat kapott legendás Vujicsics Együtteshez kötődő családi szálak jelölték ki: a négy Eredicsből három, Áron, Benjámin és Salamon testvérek, édesapjuk, Eredics Kálmán a Vujicsics alapítója volt, Eredics Dávid pedig unokatestvérük. Áron mellesleg évek óta a Vujicsicsban is játszik.

"Mi azt visszük tovább, amit a Vujicsics csinál, de soha nem akartuk utánozni. A két zenei világot ma már nehéz egy színpadon bemutatni úgy, hogy az egyik ne oltsa ki a másikat. Mi már egy teljesen más műsorstruktúrát viszünk, de azért elő-előfordul, hogy közösen lépünk fel" - fejtette ki Eredics Áron az MTI-nek.

Idén októberben Budapesten lesz a Womex showcase fesztivál. "Ez egy óriási lehetőség a zenekaroknak arra, hogy a szervezőknek, promótereknek, impresszárióknak bemutatkozzanak. A Söndörgőt is részben azért hívják a világ különböző tájaira fellépni, mert láttak minket játszani a Womexen. Minden kollégát arra bíztatok, hogy jelentkezzen a fesztiválra". 

A Söndörgő három-négy éve valamennyi koncertjét rögzíti, és a tervek szerint őszre ezekből a felvételekből összeállítanak egy élő albumot.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: