1933-ban a náci hatalomátvételt követően a zwickaui születésű, ismert művészcsaládból származó Hildebrand Gurlitt kénytelen volt a számára felkínált állást elfogadni. Egyike lett Hitler műkereskedőinek, akiket a Führer megbízott, hogy tegyék pénzzé a nem német művészeti alkotásokat, amelyeket elfajzottnak neveztek - írja a multkor.
A német vezető szerint a modern művészet az állam ellensége – e gondolatát kívánta alátámasztani az 1937-ben megrendezett két kiállítással is. Egyrészt egy klasszikus, monumentális tárlattal Hitler megemlékezett a német művészet kétezer éves történetéről, másrészt megrendezte az általa megvetendőnek tartott festményekből álló Elfajzott kiállítást. „A zsidó intellektualizmus korának immár vége" – hangoztatta a szervező, a propagandaminisztérium élén álló Goebbels. Az Elfajzott kiállításra négyszer annyian (kb. kétmillió ember) voltak kíváncsiak, mint az árja faj nemes értékeit bemutató gyűjteményre.
Amikor az Elfajzott kiállítás anyagától szabadulni akartak, megbíztak négy műkereskedőt, köztük Gurlittot, hogy „csináljanak pénzt ebből a szemétből." Gurlitt megkezdte a megszorult helyzetbe került családok értékeinek felvásárlását. Hamarosan a nácik egyik legjelentősebb műkereskedője lett, miközben saját magángyűjteményének gyarapításán is fáradozott. 1941 és 1945 között Gurlitt Párizsban dolgozott, magángyűjteménye pedig még pazarabb lett a Rotschild és Rosenberg családtól is származó újabb értékes daraboknak köszönhetően.
Az 1920-as években ugyanis Paul Rosenberg számított a legjelentősebb párizsi műgyűjtőnek, aki a háború idején elmenekült Franciaországból, de gyűjteménye egy részét hátrahagyta. 1918 és 1940 között ő volt a leghíresebb Picasso-kereskedő, személyes barátság fűzte a festőhöz. Rosenberg nevéhez fűződik a New York-i Modern Művészetek Múzeumának megalapítása is. A Párizsban összeharácsolt képeket Gurlitt Németországba szállította, ám drezdai otthona helyett egy névtelen tanyán rejtette el a kincseket. Amikor a háború végén, Drezda bombázása során lakását is lerombolták, a műkereskedő azt állította, hogy a teljes gyűjtemény odaveszett.
A világ fél évszázadon át elhitte Gurlitt állítását, amíg néhány évvel ezelőtt fia, Cornelius Gurlitt a gyűjtemény egyik festményének eladásával leleplezte a 60 éves bűncselekményt. Az 1956-ban autóbalesetben elhunyt Hildebrand Gurlitt gyűjteményét fia, a teljes elzártságban élő Cornelius őrizgette több mint ötven éven át. Elmondása szerint minden nap megnézte a képeket. Amikor idős korában, pár évvel ezelőtt betegsége miatt arra kényszerült, hogy egy festményt eladjon, Max Beckmann Oroszlánszelidítő című képére esett a választása.
Ezzel a lavina elindult, s a hatóság Cornelius Gurlitt lakásán megtalálta az 1400 darabból álló gyűjteményt. Többek között Chagall-, Picasso-, Matisse-, Beckmann- és Nolde-képek kerültek elő, Calandra Caldecott művészettörténész szerint a gyűjtemény összértéke körülbelül egymilliárd euró. A felfedezést a német hatóság egy évig titokban tartotta.
Milyen volt Hitler Központi Múzeumának pontos terve? Miért nem kedvelte a Führer a modern művészetet? Hogyan derítik ki, hogy kik a jogos tulajdonosai a megtalált alkotásoknak? A Spektrum Elveszett műtárgyak nyomában című sorozatának első része szombaton ad választ ezekre a kérdésekre, majd vasárnap "vadászat" következik a Fabergé-tojások után.
Forrás: Múlt-kor
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése