Itt a Reflex színházi fesztivál programja

Véglegessé vált a sepsiszentgyörgyi Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál programja, amely a kelet-közép-európai térség reprezentatív színházi előadásait sorakoztatja fel - közölte hétfőn a szervező Tamási Áron Színház.


A sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei önkormányzat, valamint az erdélyi színház támogatásával háromévente megszervezett, idén március 18. és 31. között zajló fesztiválnak ezúttal feleannyi a költségvetése, mint az előző években, így a megszokottnál kevesebb előadást láthat a közönség - írta hétfőn a Krónika című napilap.

A szervezők Romániából, Magyarországról, Lengyelországból, Szerbiából és Litvániából hívtak meg előadásokat. A külföldi produkciók kiegészülnek sepsiszentgyörgyi, temesvári és bukaresti színházak előadásaival.

Meghívást kapott a vilniusi Oskaras Korsunovas Színház, az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház, az Újvidéki Színház és a gdanski Dada von Bzdülöw Színház. Magyarországról Pintér Béla és Társulata Titkaink című előadásával, a budapesti Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház pedig közös produkciójával, a Szentivánéji álommal, David Doiashvili rendezésével szerepel a fesztiválon.

A színházi programot több koncert és kiállítás is kíséri. A szervezők hétfőn jelentették be, hogy a fesztivál a bécsi radio.string.quartet együttes koncertjével rajtol, és az utolsó előtti estén fellép a többnyire emigránsokból álló berlini RotFront is. A szemlén felidézik Tadeusz Kantor munkásságát születésének századik évfordulója alkalmából, így látható lesz egy szabadtéri fotókiállítás, és a közönség megtekintheti a sokoldalú lengyel művész három reprezentatív színházi előadásának vetítését is.

(http://reflexfest.ro/)

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: