Koncert Mosonyi Mihály emlékére

A 200 éve született komponista, Mosonyi Mihály emlékére adnak hangversenyt hétfő este az Óbudai Társaskörben.


Körmendi Klára és Kassai István zongoraestjén Mosonyi több műve (többek között A harmatos rózsa, a Harmatozó szemek, a Grand Duo és Az égő szerelem hármas színe) mellett Liszt Mosonyi gyászmenete című kompozíciója is elhangzik. A koncert előtt Mácsai János zenetörténész mond bevezetőt.

Mosonyi Mihály 1815. szeptember 4-én született Boldogasszonyfalván (ma Frauenkirchen, Burgenland) Brand Mihály néven, nevét 1859-ben változtatta Mosonyira. Tanítónak készült, zenei tanulmányait autodidakta módon végezte. 1842-től Pesten élt, zenei körökben hamar elismerést vívott ki magának.

Számos zenekari és kamaramű, zongorára és kórusra írt kompozíció fűződik a nevéhez, operái közé tartozik a Szép Ilonka (1861) és az Álmos (1862). 1856-ban ismeretséget kötött Liszt Ferenccel, akinek Esztergomi miséjéhez Offertóriumot és Graduálét írt a szerző megbízásából.

Mosonyi Mihály nemcsak zeneműveivel, hanem írásaival is szolgálta a magyar zene ügyét: az 1860-as alapítású Zenészeti Lapok főmunkatársaként működött 1866-ig, majd a Pesti Zenekedvelők Egyletének karnagya volt. Pesten halt meg 1870-ben.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: