Odaítélték a legrangosabb vajdasági újságírói díjat

Bencsik Istvánnak, a Szabadkai Rádió szerkesztőjének ítélték oda az idei Napleány-díjat, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) publicisztikai díját. A legrangosabb vajdasági magyar újságírói elismerést a jövő szerdán Zentán adják át - közölte szerdán a művelődési szövetség.


A VMMSZ 2003. október 22-én alapította a Napleány-díjat, amelyet minden évben a magyar sajtó napja alkalmából osztanak ki. Azokat a magyar újságírókat díjazzák, akik írásaikkal a nyomtatott és az elektronikus sajtóban hozzájárulnak a délvidéki magyarság minőségi tájékoztatásához, illetve a magyar közösség életével foglalkozó írásaikkal segítik annak megmaradását.

A publicisztikai díjat - amelyet a Dévavári család ajánlott fel Dévavári Zoltán 75. születésnapja alkalmából, és amely Baranyi Károly szobrászművész Napleány című alkotása - a VMMSZ által kinevezett kuratórium ítéli oda.
Dévavári Zoltán, írói nevén Dér Zoltán Csáth Géza és Kosztolányi Dezső életének és műveinek kutatója, írói hagyatékaik gondozója volt.

Szerdán kiosztják a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elismeréseit is. 

Írott sajtó kategóriában a megjelenésének 70. évfordulóját ünneplő Képes Ifjúságot, a Magyar Szó című újvidéki napilap ifjúsági mellékletét, míg elektronikus sajtó kategóriában a Szabadkai Rádió magyar műsorainak szerkesztőségét jutalmazzák. A legjobb fiatal újságírónak járó díjat Madár Anikó, az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa kapja. A szórványban tevékenykedő sajtóorgánumok közül a zombori székhelyű Dunatáj hetilap szerkesztőségének munkásságát ismerik el. Az életműdíjat pedig idén Horváth Andrásnak, a Magyar Szó nyugalmazott újságírójának ítélték oda.

Forrás: MTI

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: