Mimó és Csipek várja a gyermekeket

Mimó és Csipek, a két környezettudatos mesehős hétfőn szabadtéri programra invitálja a gyermekeket Budapesten, a Ferenc-hegyen kialakított Élményösvényre.


A bábelőadással induló rendezvényen lehetőség lesz az Érzékek ösvénye végigjárására, emellett a gyerekek horgászhatnak Potyka békával, a Kukatúra társasban próbára tehetik a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudásukat, az újrahasznos kézműves foglalkozáson pedig tavaszi virágokat készíthetnek meglepő anyagokból, dolgokból - közölték a szervezők az MTI-vel.

A 150 óvodás és kisiskolás programját 30 önkéntes középiskolás segíti, akik egyrészt a Berzeviczy Gergely Közgazdasági és Kéttannyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskola és Gimnázium, valamint a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium diákjai közül érkeznek. A középiskolás hallgatók szakmai felkészítését Victor András, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület társelnöke végezte. 

A nagyszabású programon a természetjárás szeretetét, valamint Mimó és Csipek új kalandjait ötvözik a szervezők. Az élményszerű tanulás mellett elkötelezett, a környezeti nevelésben már többéves tapasztalattal rendelkező Európalánta Egyesület kreatív figurákat alkalmaz a gyermekekkel való kommunikációban, melyben kiemelkedő szerepet kap Mimó és Csipek. 

A zöld gondolkodás a fenntarthatóság mellett magába foglalja a természet ismeretét és szeretetét, ez jelent meg már az egyesület első projektjében is, a Mimó és Csipek az erdőben című  mesekönyvben és a hozzákapcsolódó bábelőadásban. Az Érzékek ösvénye szintén mesés kalandokat nyújt, a résztvevők a saját érzékszerveikkel szerzett tapasztalataik segítségével válnak aktív részeseivé a történetnek. A projekt a KÖSZ! Program támogatásával valósult meg.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: