Ismét a Magyarok karácsonyára várják a vendégeket Ópusztaszeren

Kodácz Csengele közölte, a Magyarok karácsonya évről évre olyan üzenetet, felhívást, kérést fogalmaz meg, amely minden magyarhoz szól és segíti a nemzeti egység megteremtését. 
Az ünnep díszvendége az idén Délvidék lesz, az onnan érkező művészek, civil szervezetek mutatkoznak be a nemzet karácsonyfája előtt, amelyet az emlékpark látogatóközpontjában állítanak föl. 

A szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület ifjúsági tánckara mutatja be Fundák Kaszai Lili és Fundák Kristóf Dömöckölés - Györgyfalvi táncok című darabját, a talpalávalót a Juhász zenekar szolgáltatja. Ezt követően a fiatalok felelevenítik a horgosi betlehemes hagyományokat. Az ünnepségen hallhatja a közönség a Szabadkai Zeneiskola növendékeit és Bagi Valentina népdalénekest is. 

A közelgő karácsonyt ökumenikus istentisztelettel köszönti Kiss-Rigó László, a katolikus Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Juhász András, a Csongrádi Református Egyházmegye esperese, Paskó Csaba kelebiai plébános, Orosz Attila bácskai református esperes és Dolonszky Gábor evangélikus püspökhelyettes. Az ünnepségen Farkas Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő, Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke mond beszédet.

A látogatóközpontban Történelmünk néma tanúi címmel Recskó Béla zentai festőművész, kopjafafaragó alkotásaiból rendeznek kiállítást. 

MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: