Popkulturális nagyhatalom voltunk a hetvenes, nyolcvanas években Kelet-Közép-Európában, ennek említése azonban elsikkad, pedig tucatszám születhetnének újabb és újabb tanulmányok a szóban forgó időszak hazai könnyűzenei terméséről – állítja Poós Zoltán író, aki vállaltan a popkulturális emlékezet életben tartásának szándékával szerkesztette könyvbe a Csatári Bencével közös, tavaly készült beszélgetéssorozatát az egykori Ifjúsági Park nagy generációjáról. Azok a régi csibészek címmel tizenegy beszélgetés jelent meg, a könyv az egész beat, pop rendszerét illetően fontos összefüggéseket tár fel.
A rendszerváltásig érdekes igazán a hazai beat és a rock and roll története, 1990 után egyre inkább háttérzene funkciója lett, a szórakoztatóipar részévé vált, pedig korábban társadalmi ügyként, a rendszer ellenében felfogható demonstrációként élt és épített közösségeket maga köré – állapítja meg Poós Zoltán író, akit Csatári Bencével közösen írt, nemrég megjelent interjúkötete kapcsán kérdezünk.
A Cseh Tamás-program részeként ugyanis tavaly, több helyszínen beszélgettek az egykori budai Ifipark nagy generációjának szereplőivel és a diskurzusok során maguk is rádöbbentek, mennyi aspektusa feldolgozatlan a hetvenes, nyolcvanas évek hazai, meglehetősen színes könnyűzenei örökségnek. – Amint leomlott a fal, a pop légüres térbe került, elvesztette jelentőségét. Angliában Paul McCartney-t nemzeti hősként tisztelik, a Beatles életművet a nagy klasszikusokkal egyenlő tisztelettel ápolják, a Rolling Stonesról vagy a Pink Floydról évente vagy kétévente jelennek meg újabb kötetek.
Mindig van ugyanis újabb szegmens, amit még nem dolgoztak fel a munkásságukból. Nálunk az Illés repertoárjából mindössze egy-két dalt ismer az átlagember, de említhetném az Omegát is, hiszen tőlük csupán a Petróleumlámpa vagy a Gyöngyhajú lány ugrik be legtöbbünknek. Azt sem tudják sokan, hogy a Generál tízezerszám adott el lemezeket Lengyelországban és az NDK-ban – hangsúlyozza a szerző.
Azért, hogy csupán felszínesen ismert ez a nagyon fontos kulturális kincsünk, és átfogó feldolgozó munkák csak hébe-hóba jelentek meg a témában, vélhetően az említett rendszerváltás utáni könnyűzenei kultúra szerepváltása tehető felelőssé.
Poós Zoltán olyan kérdéseket tett fel, amelyekre kamaszkora óta szerette volna tudni a választ
Poós Zoltán olyan kérdéseket tett fel, amelyekre kamaszkora óta szerette volna tudni a választ
– Egy-két ilyen könyv volt mindössze, miközben könnyűzenei örökségünkről évente tucatjával kellene, hogy megjelenjen szakirodalom. Amikor belefogtunk a beszélgetéssorozatba, nekem szubjektív kérdéseim merültek fel, olyanok, amelyeket kamaszkorom óta felvetettem volna Bródynak, Pataky Attilának, Nagy Ferónak és a többieknek. Csatári Bence történész attitűddel, levéltári kutatásokba feledkezve izgalmas szakmai aspektusból közelített feléjük. Érdekelte az Ifjúsági Rendezvényiroda, a Hungaroton és a Magyar Rádió működése, amelyek összeértek a popsztárok munkájával – ismertette Poós Zoltán a kétféle szerzői közelítést a témához.
Az úgymond nagygenerációs időszakot tették a beszélgetések részévé a hatvanas, hetvenes évek kultikus figuráit, ezért a 11 interjú-est éppen ott ért véget, ahol megjelenik az újhullámos zenei kultúra: a punk és az underground hazai formációi, az Ifipark életének leszállóága. Ha lenne folytatása az interjúsorozatnak, akkor az a hazai underground, az Európa Kiadó, a CPG, valamint a mainstream zenei kultúráé lenne, olyan formációké, mint az R-Go, a Step vagy a Hungária.
Eredetileg páros interjúkkal indultak az estek: Nagy Feró, Németh Alajos később Boros Lajos és Trunkos András együtt emlékeztek a korszakra, mivel azonban egy óra kevésnek bizonyult két alkotó kibontakoztatására, koncepciót váltottak a kérdezők, és egy előadóval folytatták az esteket. – Izgalmas volt például, hogy Boros Lajos a Hungaroton popzenei főszerkesztője volt akkoriban, előtte pedig a Rolls Frakciónak szerzett szövegeket.
Hozzá köthető a Budapest felett az égbolt felhőtlen című ’56-os dal, katonai akciókra vonatkozó képekkel. Felmerült bennünk, hogy a Hungaroton évekig ellehetetleníti ezt a zenekart, nem adja ki a lemezüket, aztán az egyik szövegírójuk a hanglemezgyár egyik vezetője lett.
De Balázs Fecó például ragaszkodott Horváth Attila szövegíró jelenlétéhez, hiszen ő a legautentikusabb a dalait illetően. Noha Zalatnay Cini számos könyvet írt, mégis az életútjában izgalmas, még nem hallott részletekre bukkantunk, akárcsak Pataky Attilánál, de szinte az összes beszélgetés tartogatott újdonságokat számunkra – idézi fel a szerző.
Az interjúkból a rendszer ambivalenciája is kirajzolódik: egyrészt a hatalomnak szüksége volt a popra, másrészt a túl nagy népszerűség gyanúsan hatott, így hát alkupozícióban volt a zenészekkel.
– Embert próbáló, izgalmas személyiségteszt a szóban forgó időszak, könyvünk pedig a kreativitás és a kompromisszumkészség megmérettetésének sajátos korlenyomata, számomra pedig kicsit több is: utazás a gyermekkorom felé – összegzi Poós Zoltán.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése