ProArt zeneipari jelentés: a magyar zeneipar 50 milliárdot termelt

Elkészült a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért második zeneipari jelentése. A dokumentum többek között megállapítja: a magyar zeneipar 2015-ben több mint 50 milliárd forintot termelt.
A magyar zeneipar legjelentősebb bevételi forrása az élőzenei fellépés, ebből mintegy 33 milliárd forint folyt be a vizsgált 2015-ös évben, míg a hangfelvétel-iparág 18,5 milliárd forintot termelt, ami tizenöt éves csökkenést követően kis mértékű növekedést jelent - szerepel a ProArt által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

Az élőzenei bevételek a hazai zenészek jövedelmének 40-60 százalékát teszik ki. A dokumentum megállapítja: komoly problémát jelent, hogy a fogyasztók közvetlen zenei költései alacsonyak. A hangfelvételért a magyarok több mint fele egy forintot sem költ, az élőzenei rendezvények 60 százaléka pedig a közönség számára ingyenes.

A hangfelvételek fizikai formátumban történő értékesítésének bevétele 2015-ben az előző évhez képest 20 százalékkal csökkent, míg a digitális bevételek értéke csaknem 40 százalékkal nőtt, így a két értékesítési csatorna lényegében egyenlő arányban, 8-9 százalékkal járul hozzá a hangfelvételekből származó bevételekhez. Továbbra is jellemzője a hazai hangfelvétel-iparágnak, hogy a bevételek túlnyomó többségét azok a felhasználások generálják, melyek esetében a közönség közvetlenül nem a hangfelvétel birtoklásáért vagy hallgatásáért fizet.

Ilyenek például a rádiós, televíziós játszások, az üzletekben a gépzene-szolgáltatás vagy az üres hordozó díj, ezekről a területekről a szerzőknek, előadóknak és kiadóknak a közös jogkezelő szervezetek juttatják el a jogdíjbevételeket. Az ilyen jellegű bevételek együttesen a hangfelvételekhez köthető bevételek több mint 80 százalékát jelentik. "A hangfelvétel-ipari bevételek belső megoszlása a hazai piac fejletlensége mellett jelzi a hazai közös jogkezelő szervezetek, az Artisjus, az EJI és a Mahasz hatékony működését is".

Az idei - valamint a 2015-ös - jelentés és ezek kivonatai elérhetők a www.zeneipar.info oldalon.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: