A győri származású Miklós Ádám Skóciában végezte az egyetemi tanulmányait, és ehhez kapcsolódóan készítette el első dokumentumfilmjét, a buddhista szerzetesnőkről szóló Dolma lányait, amit Nepálban forgatott. A merész vállalkozásról beszélgettünk vele.
Ha finanszírozás szempontjából nézzük, akkor a Dolma lányai egy magyar vagy skót film?
A költségek kisebb részét az egyetem állta, a többit pedig különböző amerikai és angol szervezetektől kaptuk, akik pályázat útján támogatták a projektet. Persze nem volt rá annyi pénzünk, amennyi kellett volna, de ahhoz elég volt, hogy sikerüljön befejeznünk. Mivel ez volt az első nagyobb filmes munkám, azt se tudtam, Magyarországon kihez kellene fordulni, így itthon nem is próbálkoztam.
Tudom, nem illik ilyet kérdezni, de ebben az esetben talán érthető: te buddhista vagy?
Nem vagyok buddhista, de a filozófiájuk nagy részével egyetértek. Úgy hiszem, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia. Érdekelnek a vallások, és mindent, ami számomra jónak tűnik bennük, azt igyekszem elcsípni és megtanulni.
Hogy találtál rá erre a meglehetősen specifikus témára?
A véletlen hozta az utamba. Amikor még egyetemre jártam, az egyik csoporttársam kapott egy levelet egy sráctól, aki volt már odakint a buddhista szerzetesnőknél, és írt is erről egy könyvet. Ezúttal filmet akart készíteni, és ehhez kellett neki a segítség. Amikor ezt a mailt elolvastam, rögtön tudtam, hogy ez lesz az első filmem. Mindig is érdekelt az ázsiai kultúra, de sosem volt alkalmam igazán elmélyedni benne, erre az élet utamba sodorta ezt a lehetőséget.
Mekkora stábot vittél magaddal a forgatáshoz?
Hatan mentünk ki, ami elég nagy szám, és a második leforgatott filmemből tudom, hogy erre a munkára feleennyi ember is elég. Voltak kötöttségeink, amikhez tartanunk kellett magunkat. Egyes támogatásokat például azzal a feltétellel kaptunk meg, ha vittünk magunkkal egy antropológust, aki a doktori dolgozatát erről a témáról írta…
Milyen előkészületeket kellett megtenned a kiutazás előtt?
Az engedélyeket még Nagy-Britanniában elkezdtük intézni, ahol amennyire lehet, átvilágítottak minket. Itt választottuk ki a kolostort, ahová mentünk, és amikor ez megvolt, felvettük velük a kapcsolatot, hogy meséljenek nekünk a szokásaikról és a mindennapjaikról.
A film főszereplőit hogyan választottátok ki?
Amikor kiértünk, az első öt napon szándékosan be se kapcsoltuk a kamerát. Az volt a célunk, hogy minél több időt töltsünk velük, és abban reménykedtünk, hogy kamera nélkül majd őszintébbek lesznek, és jobban megnyílnak. Az öt nap alatt kirajzolódott előttünk, kik közülük a nyitottabbak és beszédesebbek, kikkel tudunk majd együtt dolgozni. Nem az volt a célunk, hogy minél többet kivegyünk belőlük, hanem az, hogy megértsük őket.
Mekkora szerepet játszott az alanyok kiválasztásában az angoltudásuk?
Szerencsénk volt, mert a két kolostorból, ahol dolgoztunk, az egyikben elég sokan beszéltek folyékonyan angolul. Az ottaniak nem annyira szegény családokból jöttek, és mivel India sokáig angol gyarmat volt, ennek köszönhetően ez a réteg még mindig elég jól beszéli a nyelvet. A másik kolostorban nagyon fiatalok laktak, akik a világtól elzártan éltek, így ott nem is reménykedhettünk abban, hogy nyelveket beszéljenek.
A vitajeleneteknél, amikor sokan sokat beszélnek egyszerre, a feliratban gyakran csak pár szó jelenik meg…
Voltak pillanatok, amikor hatan beszéltek egyszerre, és ezt képtelenség szó szerinti feliratozással követni. Ilyenkor a legfontosabb gondolatokat igyekeztünk kiragadni és megfogalmazni.
Mennyi időt töltöttetek kint?
Egy-két nap híján egy hónapot.
Ez az egy hónap milyen tanulságok levonására volt elegendő?
Az embernek kinyílik a szeme odakint. Felénk is sokan panaszkodnak, hogy nincs pénzük, de az ottani mélyszegénység egy teljesen más szint. És mégis: valahogy ilyen körülmények között is tudnak élni. Ez egy elég nagy tanulság volt nekem.
Ha finanszírozás szempontjából nézzük, akkor a Dolma lányai egy magyar vagy skót film?
A költségek kisebb részét az egyetem állta, a többit pedig különböző amerikai és angol szervezetektől kaptuk, akik pályázat útján támogatták a projektet. Persze nem volt rá annyi pénzünk, amennyi kellett volna, de ahhoz elég volt, hogy sikerüljön befejeznünk. Mivel ez volt az első nagyobb filmes munkám, azt se tudtam, Magyarországon kihez kellene fordulni, így itthon nem is próbálkoztam.
Tudom, nem illik ilyet kérdezni, de ebben az esetben talán érthető: te buddhista vagy?
Nem vagyok buddhista, de a filozófiájuk nagy részével egyetértek. Úgy hiszem, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia. Érdekelnek a vallások, és mindent, ami számomra jónak tűnik bennük, azt igyekszem elcsípni és megtanulni.
Hogy találtál rá erre a meglehetősen specifikus témára?
A véletlen hozta az utamba. Amikor még egyetemre jártam, az egyik csoporttársam kapott egy levelet egy sráctól, aki volt már odakint a buddhista szerzetesnőknél, és írt is erről egy könyvet. Ezúttal filmet akart készíteni, és ehhez kellett neki a segítség. Amikor ezt a mailt elolvastam, rögtön tudtam, hogy ez lesz az első filmem. Mindig is érdekelt az ázsiai kultúra, de sosem volt alkalmam igazán elmélyedni benne, erre az élet utamba sodorta ezt a lehetőséget.
Mekkora stábot vittél magaddal a forgatáshoz?
Hatan mentünk ki, ami elég nagy szám, és a második leforgatott filmemből tudom, hogy erre a munkára feleennyi ember is elég. Voltak kötöttségeink, amikhez tartanunk kellett magunkat. Egyes támogatásokat például azzal a feltétellel kaptunk meg, ha vittünk magunkkal egy antropológust, aki a doktori dolgozatát erről a témáról írta…
Milyen előkészületeket kellett megtenned a kiutazás előtt?
Az engedélyeket még Nagy-Britanniában elkezdtük intézni, ahol amennyire lehet, átvilágítottak minket. Itt választottuk ki a kolostort, ahová mentünk, és amikor ez megvolt, felvettük velük a kapcsolatot, hogy meséljenek nekünk a szokásaikról és a mindennapjaikról.
A film főszereplőit hogyan választottátok ki?
Amikor kiértünk, az első öt napon szándékosan be se kapcsoltuk a kamerát. Az volt a célunk, hogy minél több időt töltsünk velük, és abban reménykedtünk, hogy kamera nélkül majd őszintébbek lesznek, és jobban megnyílnak. Az öt nap alatt kirajzolódott előttünk, kik közülük a nyitottabbak és beszédesebbek, kikkel tudunk majd együtt dolgozni. Nem az volt a célunk, hogy minél többet kivegyünk belőlük, hanem az, hogy megértsük őket.
Mekkora szerepet játszott az alanyok kiválasztásában az angoltudásuk?
Szerencsénk volt, mert a két kolostorból, ahol dolgoztunk, az egyikben elég sokan beszéltek folyékonyan angolul. Az ottaniak nem annyira szegény családokból jöttek, és mivel India sokáig angol gyarmat volt, ennek köszönhetően ez a réteg még mindig elég jól beszéli a nyelvet. A másik kolostorban nagyon fiatalok laktak, akik a világtól elzártan éltek, így ott nem is reménykedhettünk abban, hogy nyelveket beszéljenek.
A vitajeleneteknél, amikor sokan sokat beszélnek egyszerre, a feliratban gyakran csak pár szó jelenik meg…
Voltak pillanatok, amikor hatan beszéltek egyszerre, és ezt képtelenség szó szerinti feliratozással követni. Ilyenkor a legfontosabb gondolatokat igyekeztünk kiragadni és megfogalmazni.
Mennyi időt töltöttetek kint?
Egy-két nap híján egy hónapot.
Ez az egy hónap milyen tanulságok levonására volt elegendő?
Az embernek kinyílik a szeme odakint. Felénk is sokan panaszkodnak, hogy nincs pénzük, de az ottani mélyszegénység egy teljesen más szint. És mégis: valahogy ilyen körülmények között is tudnak élni. Ez egy elég nagy tanulság volt nekem.
