Hajnal Tímea megdönti a rekordot

Erősen nyitott Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című filmje: bemutatásának első hétvégéjén 34 ezer 361 néző választotta. Az Üvegtigris 3. óta ez a legjobb hétvégi nyitás, így a magyar romkom ezzel azonnal az első helyre került a nézettségi toplistán. A Megdönteni Hajnal Tímeát a múlt csütörtökön, Valentin napra időzítve került a mozikba. A bevállalós romantikus vígjáték vélhetően az első magyar főszerepét hozó Osvárt Andrea, Simon Kornél és Szabó Simon vonzó hármasának köszönheti sikerét, azaz a több mint 34 ezer nézőt. A 2010-ben bemutatott Üvegtigris 3. óta egy magyar film sem kezdte ennyire jó nézettséggel mozis pályáját. Ezzel a Megdönteni Hajnal Tímeát az új magyar közönségfilmek élére állt; elemzők szerint végül akár 150-200 ezer nézője is lehet.

A film sztorija szerint Hajnal Tímea egy szupersztár fotómodell, gazdag és gyönyörű – ő azonban unja a személyét övező egész felhajtást. A 15 éves érettségi találkozón újra találkozik Danival, aki épp az esküvőjére készül. Az egykori osztálytársak beszélgetnek meg isznak kicsit, aztán futólag elcsábítják egymást a ruhatárban. Az esetet sajnos levideózza Bögöcs, az osztály taplója, aki megzsarolja Danit: a felvételért cserébe azt kéri, hogy megdönthesse Hajnal Tímeát...

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: