Meghalt Csala Zsuzsa

A Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész életének 81. életévében hunyt el.


Meghalt Csala Zsuzsa - közölték a Vidám Színpad vezetői szombaton. A Jászai Mari-díjas színésznőt a Vidám Színpad saját halottjának tekinti.

Csala Zsuzsa 1933. július 9-én született Újpesten. Tagja volt 1954-től 1959-ig az Állami Déryné Színháznak, 1959-től 1960-ig az egri Gárdonyi Géza Színháznak, majd 1960-tól negyven évig a budapesti Vidám Színpadnak.

Csupa jókedv volt Csala Zsuzsa, a közönség nagyon szerette - mondta a színésznő halálhírétől megrendülten Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező az MTI-nek.

"Húsz évig dolgoztunk együtt a vidám színpadon, amikor a színpad még megvolt a Révay utcában. Zsuzsa hajtómotorja volt a színháznak, a közönség imádta" - emlékezett Bodrogi Gyula, aki 1982–2001 között volt a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője.

Elmondta, nem tudja felsorolni, hogy sok közös munkájuk közül melyiket szerette a legjobban, hiszen annyira sok volt és mind szép emlék. "Maga a munka volt vele a legkedvesebb."

Csala Zsuzsa 1960-tól kezdve negyven évig volt a budapesti Vidám Színpad tagja, amikor a kétezres évek elején a színház arculatváltása után a társulatot szélnek eresztették.

"Rengeteg színdarabban és kabaréban játszottunk együtt, nagyon könnyű volt vele kijönni" - fogalmazott Bodrogi Gyula.

Mint felidézte, tudott róla, hogy a színésznő az utóbbi időben nem volt túl jó lelkiállapotban, de halálhíre nagyon váratlanul érte.

"Nagyon kedves ember volt, kedves és becsületes, csupa jókedv, akit a közönség nagyon szeretett. Ez volt ő." - mondta Bodrogi Gyula.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: