Az iszlamista mozgalmak elleni összefogást sürgetett Budapesten a Hamász fia

Az iszlamista szélsőségesek elleni összefogást hangsúlyozta a XVIII. Izraeli Filmhét alkalmából tartott csütörtöki budapesti előadásában a Hamász radikális palesztin szervezet ciszjordániai vezetőjének legidősebb fia, aki majdnem tíz évig látta el információkkal a zsidó állam Sin Bét nevű belbiztonsági szolgálatát.


Az emberiségnek össze kell fognia, és egységes erővel kell fellépnie e radikális, beteges mozgalmak ellen - mondta a Corvinus Egyetemen Moszab Hasszán Juszef. 

Az élményeit A Hamasz fia című önéletrajzi könyvében összefoglaló férfi azt kérte hallgatóságától, hogy tegyen különbséget a Hamasz mint politikai szerveződés és a palesztin ügy, valamint a palesztin társadalom között. Szerinte az ideológiákon alapuló szervezet kihasználja a térségben élőket.

Úgy vélte, a Hamász, csakúgy mint az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet, a Hezbollah libanoni síita csoport vagy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet az iszlám erőszakos természetét testesíti meg, és fel kell venni ellenük a küzdelmet.

A keresztény hitre áttért Moszab Hasszán Juszef szerint az iszlám erőszakos vallás, és Mohamed a vérontástól vissza nem riadó vezetőt testesít meg a muzulmán szent könyvekben.

A Sin Bétnek tett szolgálatáról azt mondta, próbált életeket megmenteni, és "az emberiség érdekében a helyes utat járni". A Hamász ciszjordániai vezetőjének, Hasszán Juszef sejknek a fia a zöld herceg kódnevet a radikális csoport zászlajának színéről, valamint a palesztin szervezetben elfoglalt helye miatt kapta.

Moszab Hasszán Juszef történetéről szól A zöld herceg - A Hamasz fia című thriller is. A dokumentarista eszközökkel élő film a palesztin férfi és a vele folyamatosan kapcsolatban álló izraeli belbiztonsági tiszt bonyolult kapcsolatát ábrázolja, amelyen keresztül a terroron, áruláson, rendkívül nehéz döntéseken és politikai szembenálláson is átívelő barátság bontakozik ki.

A csütörtöki előadást Izrael magyar nagykövetségének szervezésében tartották.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: