Makoldi Sándor jubileumi kiállítása Debrecenben

A 70 éves Makoldi Sándor festőművész jubileumi kiállítása nyílik meg szerdán a Debreceni Művelődési Központ - DMK - Belvárosi Galériájában a magyar kultúra napja alkalmából - közölte az MTI-vel Gyöngy Péter kiállítás-szervező.


A tárlaton 28 alkotást tekinthet meg a közönség. Az anyagban az utóbbi években készült alkotások szerepelnek, köztük megtekinthetik az érdeklődők a tavaly készült, három darabból álló képsorozatot, a Szent László-legendát.

Az idén 70 éves Makoldi Sándor 1945-ben Bajorországban született, ám Debrecenben élt. Tanulmányait Budapesten, Egerben, Debrecenben végezte, majd 1974-től a Debreceni Tanítóképző Főiskola tanára lett. Munkásságát számtalan kiállítás jelzi, de jelentősek művészeti írásai mellett a néprajzi és pedagógiai elmélettel foglalkozó írásai is. 

Festészete tükrözi elméleti munkásságának eredményeit. A kezdetben akadémista és szürrealista táblaképek a szocializmusban a 20. századra jellemző dinamikus, expresszív-nonfiguratív alkotásokká váltak. A nyugat felé fordulás időszakára viszont már kialakult nála a magyarság hagyományaiba illeszkedő jelkép-festészete. A tudatosan felvállalt magyar hagyományok továbbvitele mellett a hasonló vizuális törekvések ösztönzését hivatásos néprajzkutatóként is szívügyének tartja.

Megkapta a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány alkotói ösztöndíját, a Bocskai-díjat, a Magyar Művészetért Díjat. 

A tárlat február 27-ig látogatható. 

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: