Deák Bill Gyula és az Alcohol zenekar Dunakeszin

Bill Kapitány, a hazai blues koronázatlan királya nőnap előestéjén Dunakeszin teszi tiszteletét zenekarával, tavaszi koncertsorozata keretében. Bill Kapitány Blues Cirkusza március 7-én zöld csillag fénye alatt a VOKE József Attila Művelődési Központba visz bort,bluest, békességet, s kiderül, milyen hatásos Bill Kapitány imája, eljő a hatvan csapás vagy rekedten száll az ének? 


Az Alcohol legénysége sem nyugszik, utal erre a turné neve is, mely ezen az estén veszi kezdetét. A pozitív történések ellenére ismét három főre fogyva indította idei évét a banda, ez nem szeghette kedvét, országjárásához keresni kezdte új gitárbűvölőjét. Ennek eredménye is hamarosan kiderül, egy dolog biztos: a Rockhimnusz felcsendül! Szokás mondani, a név kötelez: nevükhöz ezúttal akció köthető, s bármilyen hihetetlenül hangzik, kapunyitástól (18:00) fellépésük kezdetéig (21:00) a pultban egy pohár Paulaner sör csak 29 Forintba kerül! Természetesen már ezen az estén is velük tart a heavy/ thrash vonalon mozgó Last Fire, mint turné állandó vendége. A stílusarányokat tartván még egy zenekar szerepel a programban: a veszprémi illetőségű M.C.S. Blues Band fellépése okoz további kellemes perceket a blues rajongóinak!

Deák Bill Gyula & Alcohol
vendég: Last Fire, M.C.S. Blues Band
2015. március 7.
VOKE József Attila Művelődési Központ
(Dunakeszi, Állomás sétány 17.)
Kapunyitás: 18.00
Belépő: 2.500Ft (elővételben), 3.000Ft (helyszínen)

Alcohol
A zenekar sok év alatt elért eredménye: két nagylemez, koncertek országszerte klubokban és fesztiválokon, mindezt kemény és kitartó munka árán, ékes például szolgálva jó néhány pályafutását indító csapat számára. De őket sem kímélte a zenei élet átka, 2012-re teljes újratervezés következett, s bár az őszinte és szókimondó, önmagát vállaló stílust nem hagyta el Csöves, a bandát alapító énekes-basszusgitáros, viszont a felállás változott. A gitáros szerepét sokak kedvence, Ambrus Zoli vállalta, s bár eme oldalát kevesen ismerték, a színpadon bizonyítja, bizony nem csak a humorral, hanem a húrokkal is tud remekelni. Dob-szekcióban segítette a társaságot egy ideig Keresztes Viktor, ki végül a Junkies-ban való elfoglaltságai miatt nem tudta tovább vállalni a feladatot, helyét a hazai színtéren sokak számára ismert Ratkai Miklós ’Retek’ vette át. 2014. október végétől pedig hivatalosan is Szentpéteri Viktor a banda "bőrpüfölője". Viktort a Crossholder zenekarból ismerheti az itthoni közönség, de külföldön Tim Ripper Owens(ex-Judas Priest) mellett is jó néhányszor bizonyított. A zenekar legutóbbi, ’Semmilyen rendszer’ című dalhoz készült klipje igazi botrány-gyanús videónak indult, kendőzetlenül, vállalva minden ellenvéleményt is, melyet végül a legnagyobb video-megosztó csatorna is törlésre ítélt, az aktuális (köz)médiához igazodva. A folytatásban ismét meglepték a nagyközönséget, Rockhimnusz című daluk jó néhány ismert hazai énekest, rockzenészt vonultat fel, mindamellett a vártnál nagyobb sikert aratott már a megjelenést követő napokban.


Deák Bill Gyula
A hazai blues koronázatlan királya, kit Chuck Berry is úgy jellemzett: „a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam”. Ha valakinek be kell még mutatni hazai berkekben, az nagy valószínűséggel zenét sem hallgat, hiszen Bill Kapitány munkássága megkerülhetetlen. 1979-1985-ig a Hobo Blues Band tagjaként ismerhette meg a nagyérdemű, a zenekarral többször is kiérdemelték a különböző közönségszavazásokon az év együttese, az év előadója, az év egyénisége, az év hangszeres előadója címeket. Utána indult szólókarrierje során is számos elismerést gyűjtött be, a közönség és a szakma részéről egyaránt. Olyan díjakkal büszkélkedhet, mint a Blues Patika Életmű díja (2007), az Artisjus Zenei díj (2008), a Fonogram Életmű-díj (2009), valamint a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2012). Szerepelt Szomjas György 1981-es Kopaszkutya című filmjében, 1983-ban a Szörényi Levente–Bródy János jegyezte István, a király című rockoperában Torda, a Táltos szerepében jelent meg, majd az Itt élned, halnod kell, a János vitéz és a Jézus Krisztus szupersztár című musicalekben is láthatta-hallhatta a nagyérdemű. Pályafutása során a Hobo Blues Band hat stúdió- és két koncertlemezén szerepelt, szólókarrierje során hét nagylemez és két koncertfelvétel látott napvilágot. Mindamellett 1983 és 2009 között megjelent további tíz kiadványon hallható, köztük az István a Király (1983), Jézus Krisztus Szupersztár (A Rockszínház előadása, 1986), 1956 Aki magyar (rockopera, 2001), Koltay Gábor: Kell még egy szó című lemeze (1996),az 1995-ben megjelent A zöld, a bíbor és a fekete című kiadványon, két Kormorán és egy P.Mobil nagylemezen, a Radics Béla Emlékkoncerten (2001) és a 2009-ben kiadott Syrius – Anno – Live című kiadványon.


Last Fire
A négy tagot számláló budapesti formáció stílusát tekintve heavy/ thrash elemekkel megspékelt modern, zúzós, de mindvégig dallamos metalt játszik. Jelen formájában 2008 óta koptatja a színpadokat a fővárosi klubok gyakori vendégeinek számító zenekar, mely egy év eleji sikeres együttműködést követően az Alcohol 2015-ös tavaszi-nyári turnéjának állandó vendégeként indul országjárásra. Ezen a koncertsorozaton is népszerűsítve a sok viszontagság és szüntelen tökéletesítés után elkészült, Prométheusz könyve címet viselő, öt számos EP dalait. A zenekar hozzáállása és elhivatottsága kapcsán korábban ’papírra vetett’ gondolatai mind a mai napig érvényesek: „
Szeretjük az egész színpadot "felgyújtani" és a közönséggel együtt zúzni, headbangelni. Mindenünk a zenélés, és igyekszünk hangszertudásunk legjavát beletenni a zenénkbe, nem adunk ki a kezeink közül igénytelen, buta, és egyszerű dalokat. „


M.C.S. Blues Band
Az M.C.S. Blues Band veszprémi blues zenekar története a 90-es évek közepére nyúlik vissza, a mai tagság 2009 óta létezik. Feldolgozások mellett kezdettől fogva a saját számok írására törekedtek a tagok, ezekkel számos tehetségkutató fesztiválon indultak el. Az ott szerzett díjak, helyezések inspirálták őket a folytatásra és további saját szerzemények írására. Első koncertjük a ma már legendának számító Enyhe Fintor klubban volt, ezt számos Veszprém megyei illetve országos fellépés követte klubokban, fesztiválokon. Több alkalommal játszottak a Deák Bill Blues Band vendégzenekaraként, legjelentősebb szereplésünk a 2008-as Körcsarnokban megrendezett koncert volt. Rendszeres fellépői az országosan ismert veszprémi Utcazene fesztiválnak de játszottak már a Pannónia, Volt és a Sziget fesztiválon is. Az M.C.S Blues Band célja a blues műfajának életben tartása és annak népszerűsítése saját zenei világukon keresztül.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: