Magyar sztárokkal koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Új oldaláról mutatkozik be a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2015 tavasszal a Budapest Music Centerben, olyan előadók vendégszereplésével, mint Wolf Kati vagy Harcsa Veronika. Február 20-án, a könnyű- és komolyzenei szólistákat egyaránt felvonultató sorozat első koncertjén Ittzés Gergely fuvolaművész lép fel.


A két éve megnyitott Budapest Music Center mára már megtalálta a helyét a budapesti jazz- és kortárszenei szcéna térképén. Olyan zenészek fordultak már meg itt, mint a Voces8 angol énekegyüttes, Andreas Scholl vagy Erik Truffaz.

2015 tavaszán a Liszt Ferenc Kamarazenekar is itt rendezi meg három koncertből álló sorozatát, melyen olyan szólisták lépnek fel, mint Wolf Kati és Harcsa Veronika énekesnők, Ittzés Gergely fuvola-, Varga Gábor klarinét-, Balog József zongora- és Dienes Gábor oboaművész.

„Ritkán játszunk könnyűzenei darabokat, ebben a sorozatban ilyen kivételes előadásokra kerül sor”- meséli Rolla János, az együttes művészeti vezetője. „A BMC-t mint helyszínt 2013 decemberében kipróbáltuk és mivel kamarazenekaroknak ideális a terem akusztikája, úgy gondoltuk, a 2014-es koncertek, Harcsa Veronika és Szakcsi Lakatos Róbert meghívása után az idén újra rendezünk itt koncertet. Gershwin-és Enrico Pieranunzi-dalokat, Lutoslawski- és Peter Warlock- műveket sem játszunk gyakran, így ezúttal új oldalunkról mutatkozunk be.”

Ittzés Gergely fuvolaművész, a február 20-i est szólistája számos nemzetközi verseny díjazottja: többek között a Zenei Egyéniségek 2. Aleksander Tansman Nemzetközi Versenyének nagydíját nyerte el Lengyelországban, itthon 1998-99-ben Fischer Annie-ösztöndíjban részesült, 2001-ben Liszt-díjjal, 2010-ben Lajtha-díjjal tűntették ki. A világ legnagyobb fuvolafesztiváljainak vendége fellépett már Párizsban, New-Yorkban, Pekingben, Brazíliában, Manchesterben, Freiburgban. A kísérleti darabokat is komponáló és publikáló fuvolista a Liszt Ferenc Kamarazenekarral Felix Mendelssohn d-moll hegedűversenyének fuvolaátiratát, valamint Frank Martin ritkán hallott Ballada c. opuszát adja elő. A koncert nyitányaként az együttes Mendelssohn h-moll szimfóniáját, a második félidőben pedig Sosztakovics kamaraszimfóniáját mutatja be.

Tavasszal még két alkalommal koncertezik a zenekar a Budapest Music Centerben. Április 2-án Harcsa Veronika énekesnővel és Varga Gábor klarinétművésszel, május 22-én, Wolf Péter szerzői estjén a zeneszerző lányával, Wolf Katival, valamint Dienes Gábor oboa- és Balog József zongoraművésszel lép fel.

2015. február 20. 19.30 - Budapest Music Center, BMC-sorozat I.
km.: Ittzés Gergely, fuvola
           
Felix Mendelssohn: h-moll vonósszimfónia, No.10
Felix Mendelssohn: d-moll hegedűverseny (átirat fuvolára)
Frank Martin: Ballada
***** 
Witold Lutoslawski: Gyászzene Bartók emlékére
Dmitrij Sosztakovics: Kamaraszimfónia op.110

További információ:

www.lfkz.hu illetve  www.bmc.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: