Felmentették a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezetőjét

A politika ne csináljon színházat, de ha a színházi szakma azt mondja, hogy a helyzet megérett a változtatásra, akkor változtatni kell - Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közleménye. 


Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése zárt ülésen felmentette Kiss Csabát, a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjét.

Kiss Csaba ügyvezetői munkakör betöltését célzó pályázatának alappillére volt a Művészeti Tanács létrehozása és az azzal való együttműködés. Kiss Csaba 2012-ben nyertes pályázata szerint ez a grémium lett volna hivatott arra, hogy a "színház szellemiségét meghatározó döntéseket kidolgozza és azokat végrehajtsa." A Miskolci Nemzeti Színház művészeti életét meghatározó és irányító Művészeti Tanács mára megszűnt, hiszen tagjai lemondtak. A Színház irányítása, a 2012-ben nyertes pályázathoz képest, teljesen más alapokra helyeződött, ez a helyzet a fenntartó, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata számára vállalhatatlanná vált. A színház művészeti, szakmai tevékenysége nem összehangolt, a társulat részéről az ügyvezető felé olyan súlyos bizalomvesztés következett be, ami a fenntartó önkormányzat azonnali beavatkozását igényelte.

Az önkormányzat új pályázat kiírásáról is döntött. Annak lezárásáig, de legkésőbb 2016. március 31-ig Szabó Mátét, a Miskolci Nemzeti Színház feloszlott Művészeti Tanácsának tagját bízza meg az ügyvezetői teendők ellátásával.

Forrás: boon.hu

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: