Örömtől sugárzik az Alcohol Pakson!

Bár a turné kezdete óta merültek fel nehézségek, a folyamatot meg nem törhetik, a film forog tovább. Sőt, elmondható, hogy örömtől sugárzik az Alcohol zenekar, mivel megtalálta új gitárosát! Róla hamarosan bővebben is szó esik, egy rövid interjúval egybekötött hivatalos közlemény formájában. Addig is, a keleti izgalmak után jöhet az újabb megpróbáltatás, avagy április 25-én soron következő állomás az ’atomváros’. 


Az esemény helyszínéül a Mirror Club Cafe szolgál, s természetesen a turné állandó vendége ezen az estén sem hiányozhat: a heavy/ thrash vonal kedvelőinek okoz majd kellemes perceket a Last Fire. A budapesti formációtól nemrég kapott információk szerint „Prométheusz könnye” címmel megjelent bemutatkozó lemezük már fizikai formátumban is elérhető, méghozzá a Rockdiszkont, a Lemezkuckó, valamint a CD pince kínálatában! 

Az esemény másik vendége pedig a szintén fővárosi központú Toportyán Férgek lesz. Stílusukat tekintve - saját leírásuk szerint – HC, thrash ’bunkóbb, parasztabb’ megoldása, bemutatkozó anyaguk, a 8 dalt tartalmazó ’ Pusztulás’ címet viselő EP formájában 2014-ben látott napvilágot. Érdemes megjegyezni, fellépéseik alkalmával az ugrálós, ordibálós pillanatok előfordulása igen gyakori! A koncerthez nyereményjáték is kapcsolódik, a részletekért látogassatok el az esemény oldalára!


2015. április 25.
Mirror Club Cafe
(Paks, Barátság útja 3.)
vendég: Last Fire, Toportyán Férgek
Kapunyitás: 20.00
Belépő: 900 Ft


Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: