Eduardo Mendoza spanyol írónak ítélték 2016-ban a spanyol nyelvű irodalom legjelentősebb elismerésének számító Cervantes-díjat. Mendoza először jogot tanult, aztán tolmácsnak állt az ENSZ-hez, közben pedig kiderült, hogy jól ír.
A Cervantes-díj egy nemzetközi irodalmi elismerés, amelyet évente adnak át egy spanyol nyelvű író életpályájának elismeréseként. Nemzetközi, hiszen több nemzet írói is megkaphatják. Íratlan szabály, hogy a 125 ezer euróval (39 millió forinttal) járó kitüntetést egyik évben spanyol, másik évben dél-amerikai író kapja. Tavaly egyébként Fernando del Paso mexikói írónak ítélték.
Mendoza díjazását szerdán jelentette be Ínigo Méndez de Vigo spanyol kulturális miniszter. Az indoklás szerint Mendoza életművével gazdagította a spanyol irodalmat. Legelső, 1975-ben megjelent regényével új időszakot nyitott a spanyol prózában,
visszahozta a történetmesélés és az olvasás élvezetét.
Követi a cervantesi hagyományokat, irodalmi nyelvezete tele van finomságokkal, iróniával, stílusa összetéveszthetetlen. Munkássága nemzetközileg is elismert.
A 73 éves barcelonai születésű Eduardo Mendoza jogot tanult, majd az ENSZ-nél dolgozott tolmácsként
New Yorkban 1973 és 1982 között. Ebben az időszakban írta meg első regényét, a magyar nyelven nem publikált La verdad sobre el caso Savoltá-t ('Az igazság a Savolta-ügyről'). A könyv 1975-ben jelent meg, és rögtön elnyerte a kritikusok díját Spanyolországban.
A nemzetközi áttörést a magyarul is olvasható A csodák városa című műve hozta meg számára 1986-ban. Mendoza azóta sorra aratja a sikereket, elismert a közönség, a szakma és a kritikusok körében is. Pályafutása alatt már jó néhány díjat kapott, többek között
tavaly Franz Kafka-díjjal tüntették ki, 2010-ben pedig a jelentős spanyol Planeta-díjat kapta meg.
Eddigi életművét 15 regény, két novelláskötet, két színdarab és négy esszé alkotja. Több írását meg is filmesítették. A csodák városa mellett a Pomponius Flatus különös utazása című könyve jelent meg magyarul 2008-ban.
A spanyol kulturális minisztérium által alapított kitüntetés átadóünnepségét jövő tavasszal rendezik a spanyolországi Alcalá de Henaresben, Cervantes szülővárosában az író születésének érvfordulóján, április 23-án.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése