Filmjét, a Metro Manilát Anglia Oscarra nevezi a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, a Fox stúdió már megvette az amerikai remake jogait, ami azért nem semmi teljesítmény egy angol direktor Fülöp-szigeteki filmjétől.
Sean Ellis rendezővel Miskolcon, a 10. Jameson CineFest fesztiválon beszélgettünk.
Mit kell tudni a Fülöp-szigeteki filmiparról? Nehéz volt összeszedni egy jó stábot arrafelé?
Mindenhol lehet találni tehetséges embereket, de kutyaütőket is. A rendezőasszisztensemet például az első hét után ki kellett rúgnom, mert több bajt okozott, mint amennyit megoldott volna. Viszont például találtam egy olyan fantasztikus díszlettervezőt, mint Ian Traifalgar, aki még a legnagyobb slamasztikából is ki tudott húzni. Amikor a központi iroda ajtaján való belógást vettük fel, egy bank bejáratát használtuk hozzá. Aztán a helyszínen kiderült, hogy kívülről ugyan forgathatunk, de nem nyithatjuk ki a bank ajtaját. Azért béreltem ki a helyszínt, hogy ezt megtehessük, így képzelheted, milyen állapotban voltam aznap. Aztán odajött Ian, és mondta, hogy ne aggódjak, mert reggelre épít elé egy kellékajtót, így nem lesz gond. Hihetetlen, de egyetlen éjszaka alatt gumiból megépítette a biztonsági ajtó pontos mását. Ilyen stábtagokkal szeret az ember együtt dolgozni.
Csak valós helyszíneken forgattatok vagy használtatok díszletet is?
Nem volt pénzünk stúdiót bérelni és díszleteket építeni.
Nehéz volt megszerezni a forgatási engedélyeket a manilai munkához?
A legnagyobb problémát az jelentette, hogy megtudjuk, kitől kell egyáltalán engedélyt kérni. Sokszor előfordult, hogy egyszerűen csak lepakoltunk és elkezdtük a munkát. Soha senki nem jött oda, hogy megállítson vagy megbüntessen minket.
A rendőrséggel nem volt gondotok?
Nem, sőt segítettek nekünk. Amikor a nyomornegyedben, a híd alatt forgattunk, azt azért bejelentettük a helyi seriffnek, sőt fizettünk is a területért. Ezt nem tudtuk megkerülni, ugyanis arrafelé azért nem veszélytelen a forgatás, így pedig a helyi erők biztosították nekünk a helyszínt. Ezenfelül a viskók lakóinak is fizettünk azért, hogy ott forgathassunk. Nekik szükségük volt minden fillérre, ezért ott nem lehettünk szűkmarkúak.
A filmhez sokat tanulmányoztad a Fülöp-szigeteki kultúrát és társadalmat?
Nem olyan sokat. A forgatás megkezdése előtt három héttel érkeztünk a Fülöp-szigetekre, és ez alatt kellett egy line producert, színészeket és stábot találnunk. Ezt a három hetet persze részben azzal töltöttem, hogy próbáltam minél több információt megtudni a helyről és a helyiekről. Minden apró részletre figyeltem és folyamatosan jegyzeteltem. Amit hasznosnak találtam, azt rögtön leírtam. Például az ejtőernyővel kiugró gépeltérítő, Alfred Santos sztorija eredetileg nem szerepelt a forgatókönyvben, és a forgatás előtti hetekben mesélték nekem. Annyira megtetszett a története, és annyira az agyamba égett a kép a mezőn fekvő, véres, sáros ejtőernyős halottról, akit bankjegyek vesznek körbe, hogy mindenképp be akartam tenni a filmembe.
A helyszíneket is ebben a három hétben kerestétek meg?
Nagyrészt igen. A forgatókönyvet eleve úgy írtam, hogy nem neveztem meg benne konkrét helyszíneket, így rugalmasak lehettünk. A rizsföldeket, Oscarék eredeti otthonát például úgy kerestük meg, hogy megkérdeztük a helyiektől, melyik a leggyönyörűbb táj az országban. Rámutattak az egyik bankjegyükre, és azon szerepelt az a festői vidék, ami tizennyolc órányi autózásra volt Manilától. Vonat se járt arrafelé. Elmentem, megnéztem, és valóban annyira lélegzetelállító a hely, hogy muszáj volt ott forgatnom.
Jól sejtem, hogy nem igazán szeretsz storyboardot használni?
Ez azért nem teljesen igaz. Az egyszerűbb jelenetekhez valóban nem használok ilyesmit, és a helyszínen találom ki a dolgokat a megérzéseimre hallgatva, viszont a bonyolultabb beállításokat én is megtervezem. Mondjuk nem rajzolva, hanem kb. 30-40 centis akciófigurákkal, amiket bevilágítok és lefényképezem őket. Ez nagyon időigényes folyamat, ezért tényleg csak akkor használom, ha nagyon muszáj. A storyboarddal az a problémám, hogy a forgatás helyszínén sokszor korlátozza a fantáziámat. Keretek közé szorít, ami olykor problémát jelenthet.
Hollywoodban majdnem minden film előtt tartanak tesztvetítéseket. Téged semmilyen stúdió nem kényszeríthetett, mégis használtál…
Igen, Franciaországban néhány embernek levetítettük a filmet. Nem az érdekelt, hogy jónak találták-e vagy sem, hiszen az ilyen jellegű tesztvetítést nem találom hasznosnak. Nem jó, ha egy film sorsát ilyesmi dönti el. Viszont arra jó volt, hogy pontosan feltett kérdésekkel kiderüljön számunkra, ha a nézőknek nem világos egy-egy részlet, és a vágásnál még tudjunk rajta dolgozni. A film vége például sok nézőben hagyott kérdőjeleket, így azon picit faragnunk kellett.
Mit kell tudni a Fülöp-szigeteki filmiparról? Nehéz volt összeszedni egy jó stábot arrafelé?
Mindenhol lehet találni tehetséges embereket, de kutyaütőket is. A rendezőasszisztensemet például az első hét után ki kellett rúgnom, mert több bajt okozott, mint amennyit megoldott volna. Viszont például találtam egy olyan fantasztikus díszlettervezőt, mint Ian Traifalgar, aki még a legnagyobb slamasztikából is ki tudott húzni. Amikor a központi iroda ajtaján való belógást vettük fel, egy bank bejáratát használtuk hozzá. Aztán a helyszínen kiderült, hogy kívülről ugyan forgathatunk, de nem nyithatjuk ki a bank ajtaját. Azért béreltem ki a helyszínt, hogy ezt megtehessük, így képzelheted, milyen állapotban voltam aznap. Aztán odajött Ian, és mondta, hogy ne aggódjak, mert reggelre épít elé egy kellékajtót, így nem lesz gond. Hihetetlen, de egyetlen éjszaka alatt gumiból megépítette a biztonsági ajtó pontos mását. Ilyen stábtagokkal szeret az ember együtt dolgozni.
Csak valós helyszíneken forgattatok vagy használtatok díszletet is?
Nem volt pénzünk stúdiót bérelni és díszleteket építeni.
Nehéz volt megszerezni a forgatási engedélyeket a manilai munkához?
A legnagyobb problémát az jelentette, hogy megtudjuk, kitől kell egyáltalán engedélyt kérni. Sokszor előfordult, hogy egyszerűen csak lepakoltunk és elkezdtük a munkát. Soha senki nem jött oda, hogy megállítson vagy megbüntessen minket.
A rendőrséggel nem volt gondotok?
Nem, sőt segítettek nekünk. Amikor a nyomornegyedben, a híd alatt forgattunk, azt azért bejelentettük a helyi seriffnek, sőt fizettünk is a területért. Ezt nem tudtuk megkerülni, ugyanis arrafelé azért nem veszélytelen a forgatás, így pedig a helyi erők biztosították nekünk a helyszínt. Ezenfelül a viskók lakóinak is fizettünk azért, hogy ott forgathassunk. Nekik szükségük volt minden fillérre, ezért ott nem lehettünk szűkmarkúak.
A filmhez sokat tanulmányoztad a Fülöp-szigeteki kultúrát és társadalmat?
Nem olyan sokat. A forgatás megkezdése előtt három héttel érkeztünk a Fülöp-szigetekre, és ez alatt kellett egy line producert, színészeket és stábot találnunk. Ezt a három hetet persze részben azzal töltöttem, hogy próbáltam minél több információt megtudni a helyről és a helyiekről. Minden apró részletre figyeltem és folyamatosan jegyzeteltem. Amit hasznosnak találtam, azt rögtön leírtam. Például az ejtőernyővel kiugró gépeltérítő, Alfred Santos sztorija eredetileg nem szerepelt a forgatókönyvben, és a forgatás előtti hetekben mesélték nekem. Annyira megtetszett a története, és annyira az agyamba égett a kép a mezőn fekvő, véres, sáros ejtőernyős halottról, akit bankjegyek vesznek körbe, hogy mindenképp be akartam tenni a filmembe.
A helyszíneket is ebben a három hétben kerestétek meg?
Nagyrészt igen. A forgatókönyvet eleve úgy írtam, hogy nem neveztem meg benne konkrét helyszíneket, így rugalmasak lehettünk. A rizsföldeket, Oscarék eredeti otthonát például úgy kerestük meg, hogy megkérdeztük a helyiektől, melyik a leggyönyörűbb táj az országban. Rámutattak az egyik bankjegyükre, és azon szerepelt az a festői vidék, ami tizennyolc órányi autózásra volt Manilától. Vonat se járt arrafelé. Elmentem, megnéztem, és valóban annyira lélegzetelállító a hely, hogy muszáj volt ott forgatnom.
Jól sejtem, hogy nem igazán szeretsz storyboardot használni?
Ez azért nem teljesen igaz. Az egyszerűbb jelenetekhez valóban nem használok ilyesmit, és a helyszínen találom ki a dolgokat a megérzéseimre hallgatva, viszont a bonyolultabb beállításokat én is megtervezem. Mondjuk nem rajzolva, hanem kb. 30-40 centis akciófigurákkal, amiket bevilágítok és lefényképezem őket. Ez nagyon időigényes folyamat, ezért tényleg csak akkor használom, ha nagyon muszáj. A storyboarddal az a problémám, hogy a forgatás helyszínén sokszor korlátozza a fantáziámat. Keretek közé szorít, ami olykor problémát jelenthet.
Hollywoodban majdnem minden film előtt tartanak tesztvetítéseket. Téged semmilyen stúdió nem kényszeríthetett, mégis használtál…
Igen, Franciaországban néhány embernek levetítettük a filmet. Nem az érdekelt, hogy jónak találták-e vagy sem, hiszen az ilyen jellegű tesztvetítést nem találom hasznosnak. Nem jó, ha egy film sorsát ilyesmi dönti el. Viszont arra jó volt, hogy pontosan feltett kérdésekkel kiderüljön számunkra, ha a nézőknek nem világos egy-egy részlet, és a vágásnál még tudjunk rajta dolgozni. A film vége például sok nézőben hagyott kérdőjeleket, így azon picit faragnunk kellett.
