A dzsungel könyve a Tomcsa Sándor Színházban

8 önkéntessel és a teljes társulat bevonásával nagy erőkkel zajlanak a Tomcsa Sándor Színház új bemutatójának próbái. A társulat ezúttal az utóbbi két évtized legsikeresebb magyar musicaljét, A dzsungel könyvét viszi színre melynek szövegét Rudyard Kipling azonos nevű regénye alapján Békés Pál, zenéjét Dés László, dalszövegeit pedig Geszti Péter írta. Egy kemény, energiadús próbafolyamat végén tart az összekovácsolódott csapat, reméljük, hogy a nézőknek is hasonló élményeket nyújt majd az előadás. Bízunk benne, hogy a számos színházban bemutatott mű felhőtlen szórakozást ígér majd minden korosztálynak Székelyudvarhelyen is.

„Mivé válhat egy ember, ha a társadalmi elvárások értelmében, elképzelhetetlen állapotok között érik emberré? Ha tanítója és legjobb barátja egy medve, szerető nevelői pedig farkasok, pártfogója egy fekete párduc, szellemi vezetője egy óriáskígyó, legnagyobb ellensége pedig az erdő által rettegett tigris? A történet Maugliról szól, akit embergyermek létére farkasok nevelnek fel a dzsungelben. Szemünk előtt zajlik barátságainak szövődése, ellenségeivel való küzdelme, férfivá válása és találkozása a szerelemmel. Barátság és álnokság, befogadás és kiközösítés, öröm és fájdalom, őszinteség és becsapás, szerelem és vérszomj - ki hinné, hogy mindez nemcsak az embereket jellemzi? 

A  dzsungel könyve több, mint egy meseregény színpadra átdolgozott változata, hiszen elsősorban a felnőtté válás alapvető problémáit feszegeti: emberré válásod során, megtalálni igazi önmagad a világban. A „más-vér” okozta megkülönböztetés, mely sok esetben a kitaszítást vonja maga után, a megfelelés kényszerének dilemmája, az ösztönökkel való viaskodás, jellemzően aktuális problémái társadalmunknak! A „ki vagyok én” örökös kérdésünkre talán csak önmagunkban találjuk meg a helyes választ!” – vallja az előadásról Szilágyi Regina, rendező.

Idei előadásaink időpontjai:

2013. december 19., csütörtök, 19 óra – érvényes a Tomcsa Sándor bemutató bérlet
2013. december 20., péntek, 19 óra – érvényes a Nyirő József felnőttbérlet
Előszilveszteri előadás: 2013. december 30., hétfő, 19 óra – jegyár: 30 lej
Szilveszteri ünnepi előadás: 2013. december 31., kedd, 18 óra – jegyár: 50 lej

Szereposztás:
Maugli:                     Antal D. Csaba
Bagira:                     Vidovenyecz Edina
Balu:                         Csurulya Csongor
Sír Kán:                     Barabás Árpád
Csil:                         Dénes Gergely
Csil 2-3-4.:                    László Kata, Jakab Orsolya, Varga Márta
Akela:                     Dunkler Róbert
Ká:                         Nagy Csongor
Túna:                         Bekő Fóri Zenkő
Vérfarkas, Főmajom, Vadász 1.:         Tóth Árpád
Buldeo, Furkófarkas, Majom:         Szűcs-Olcsváry Gellért
Gyászfarkas:                 Jakab Orsolya
Éhfarkas:                     Varga László
Majom 2.:                     Kovács Karola
Majom 3.:                     Bekő Fóri Zenkő
Asszony 1.:                      László Kata
Asszony 2.:                     Jakab Orsolya
Asszony 3.:                     Varga Márta
Asszony 4.:                    Nagy Vanda
Asszony 5.:                    Kiss Ferenczi Sára,
Vadász 2-4.:                     Kányádi György, Lukáts István, Varga László
Apa :                         Kányádi György   
Őz:                         Pap Ildikó
Kicsi Maugli:                    Szűcs-Olcsváry Zete
 
Majmok, farkasok, asszonyok, vadászok, falu: Kányádi György, Kiss Ferenczi Sára, Kovács Karola, Lukáts István, Nagy Vanda, Pap Ildikó, Varga László, Zakor Emőke

Díszlet: Szilágyi Regina m.v.
Jelmez: Bodor Judit m.v.
Korrepetitor: Faluvégi Krisztina m.v.
Koreográfia: Bezsán Noémi m.v.
Rendező: Szilágyi Regina m.v.

Székelyudvarhely, 2013. december 17.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: