Durkó Zsolt Halotti beszéd című oratóriuma a 26. Minifesztiválon

Eötvös Péter Lillith című operája mellett Durkó Zsolt Halotti beszéd című oratóriuma is szerepel a csütörtökön kezdődő kortárszenei sorozat, a 26. Minifesztivál programjában.

A második világháború utáni, illetve kortárs magyar zenére koncentráló fesztivál csütörtök este a Művészetek Palotájában (Müpa) veszi kezdetét Eötvös Péter Paradise reloaded (Lillith) című operájának magyarországi premierjével, majd pénteken este a Budapest Music Center koncerttermében folytatódik egy kétrészes hangversennyel. A koncert első részében Perényi Miklós gordonkaművész játszik neki ajánlott vagy általa írt darabokat - saját Bevezetés és scherzója mellett Farkas Ferenc, Szunyogh Balázs és Veress Sándor műveit -, míg a koncert második felében a harminc éves Amadinda ütőegyüttes adja elő Láng István, Sugár Miklós, Hollós Máté és Dubrovay László kompozícióit - derül ki a fesztivált rendező Magyar Zeneművészeti Társaság által közreadott programból.

A millenniumi opera pályázat győztes darabját, Bozay Attila Az öt utolsó szín című operáját vetítik le szombat este a Müpa előadótermében, a vetítés előtt Olsvay Endre ismerteti a művet. A Madách Tragédiája által ihletett opera ősbemutatója, 2000 októbere óta nem hangzott el.

A fesztivál zárónapján, vasárnap a Müpa Fesztiválszínházában tartandó zenekari esten Kovács Zoltán, Tóth Péter és Virágh András Gábor művei mellett megszólaltatják Durkó Zsolt (1934-1997) vegyes karra és zenekarra írt, Halotti beszéd című oratóriumát. Az emblematikus művet a MÁV Szimfonikus Zenekar és az Antal Mátyás-vezette Nemzeti Énekkar adja majd elő.

Az 1972-ben, Budapest centenáriumára komponált Halotti beszéd című oratórium, amely a legősibb latin betűs magyar nyelvemlék szövegére született, a rangos párizsi Tribune Internationale des Compositeurs versenyen 1975-ben Az év zeneműve lett.

Durkó Zsolt az 1960-70-es években az egyik legismertebb és legtöbbet játszott kortárs magyar zeneszerző volt Európában. Számos előadó, zenei együttes rendelt tőle darabokat: a BBC, a Fires of London, a Philip Jones Brass Ensamble, a Nash Ensemble, a Musica Viva Pragnesis, a Koussevitzky Alapítvány és Magyar Állami Operaház.

A Minifesztivált 1989-ben alapította a Durkó Zsolt zeneszerző által két évvel korábban létrehozott Magyar Zeneművészeti Társaság, amelynek jelenlegi elnöke Körmendi Klára zongoraművész, és amely az utóbbi években a Művészetek Palotájával közösen rendezi meg a hangversenysorozatot. A hagyományosan január végén jelentkező Minifesztivál az októberi Korunk Zenéje mellett a legjelentősebb kortárszenei fesztivál Magyarországon.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: