BTF - Megkezdődött a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Budapest - Megkezdődött a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM); az április 7-ig tartó fesztiválon a magyar előadások mellett 12 ország színházaival találkozhat a közönség a Nemzeti Színházban.
 
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megszervezett találkozó szerdai megnyitóján a teátrum előtt a nyitónapon látható előadások rendezői - Viktor Rizsakov, a Gogolrevizor és Valerij Fokin, a Zéró liturgia rendezője -, valamint Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója felhúzta a MITEM zászlaját.

"Elindul ez az igazi, komoly színházi kaland" - nyitotta meg a fesztivált Vidnyánszky Attila, kiemelve, hogy a találkozón 20 produkció látható - Magyarországgal együtt - 13 országból.

Szólt arról, hogy hálás azoknak, akik segítettek a fesztivál megszervezésében, és a kulturális kormányzatnak, amely a támogatást adja a rendezvényhez.

Kiemelte: az idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a fesztivált, amelynek a díszvendége Oroszország. Mint mondta, a világszínház legjelentősebb képviselői közül érkeztek vendégek a találkozóra.

A fesztivál meghívására Magyarországra látogató vendégek között van Anatolij Vasziljev, Viktor Rizsakov és Valerij Fokin orosz, Rimas Tuminas litván, Claude Régy francia rendező és Jon Fosse norvég drámaíró.

Vidnyánszky Attila elmondta: a színházban szerdán két kiállítás is nyílik, az egyik a találkozó névadójáról, Madách Imréről szól, a másik pedig az orosz-magyar színházi kapcsolatok történetét mutatja be.

"Elég feszült világunkban csak erősödik az ember meggyőződése, hogy a kultúra, a színház alkalmas arra, hogy hidakat építsen, és megszüntet mindenfajta ellentétet, mert ugyanannak a nagy színházi népnek a polgárai vagyunk mindnyájan, akik oroszul beszélünk, akik norvégul, lengyelül, vagy éppen tatárul beszélnek" - fogalmazott Vidnyánszky Attila.

A megnyitón a fesztivál első előadásának orosz színészei és magyar színészhallgatók is részt vettek, énekeltek a zászló felvonása alatt. A teátrum igazgatója, aki a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese is, hangsúlyozta: a találkozó elsősorban a fiatalokért, azért a színházi nemzedékért van, amelyik már természetesen fog egymással kommunikálni. Mint mondta, a kaposvári diákok A revizort játszó színészeket ezelőtt két évvel már megismerték, szoros kapcsolat alakulhatott ki közöttük, az együttgondolkodás lehetősége a jövőben megvan. "Ez a mi dolgunk, hogy ezt biztosítsuk, ezért is rendezzük meg ezt a találkozót" - emelte ki.

A MITEM tizenhárom napja alatt a közönség többek között szentpétervári, moszkvai, bagdadi, újvidéki, vilniusi, bukaresti és oslói társulatok produkcióit láthatja.

A találkozó első napján játsszák a Moszkvai Művész Színház Gogol A revizor című művéből született előadását és a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház Zéró liturgia című, Dosztojevszkij műve nyomán készült produkcióját.

A találkozó programján szerepel - szintén a Moszkvai Művész Színház produkciója, Rizsakov rendezése - az Elátkozottak és meggyilkoltak, a Vilniusi Kis Színház Rimas Tuminas rendezte, Álarcosbál című produkciója, a bukaresti Nemzeti Színház Két sorsjegy című előadása Alexandru Dabija rendezésében, valamint a szentpétervári Nagy Drámai Színház (BDT) előadásában, Andrej Mogucsij rendezésében az Alice Csodaországban című mű színpadi változata is.

A fesztiválon látható az Oslói Nemzeti Színház Minél gyorsabban megyek, annál kisebb vagyok című és az újvidéki Szerb Nemzeti Színház Sirály című előadása is.

Az előadásokat feliratozva vagy szinkrontolmácsolással mutatják be. A színházi estéket szakmai programok kísérik: mesterkurzus, filmvetítések, beszélgetések, közönségtalálkozók, kiállítások várják az érdeklődőket.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: