Görgey Géza legújabb olajfestményei kiállításon

Budapest - Görgey Géza festőművész, református lelkész legújabb olajfestményeit is bemutatja azon a kiállításon, amely Plein Atelier címmel péntektől látható a Budapest Galériában.

Az április 27-ig nyitva tartó tárlaton 27 művet mutatnak be, közülük néhány a 2000-es évek elején készült. A tárlat anyagának nagyobb része azonban a festőművész legújabb olajmunkáit vonultatja fel - mondta el az MTI-nek Andrási Gábor kurátora, hozzátéve, hogy a mostani kiállítás apropóját többek között az adta, hogy több mint tíz éve nem volt a művésznek jelentős bemutatkozása a fővárosban.

A kurátor hangsúlyozta: Görgey Géza legújabb munkáin a tolna megyei Pálfa - ahova a szintén református lelkész feleségével együtt költözött - környezete, a falusi udvar, növények és állatok jelennek meg, de látható lesz például a Bokszkesztyűk című 2010-es olajkép is.

Mint elmondta, a művész portréit, tájképeit, csendéleteit hagyományos technikával, olajjal készíti el. A kiállítás címe arra utal, hogy nem a szabadban, közvetlenül a motívum előtt festi meg a képet, hanem a vizuális memóriájára hagyatkozva a műteremben hozza létre azokat - hangsúlyozta a kurátor.

Andrási Gábor beszélt arról is, hogy Görgey Géza 1968-ban született Debrecenben. A református teológia mellett elvégezte a Képzőművészeti Főiskola festő szakát is, majd a 17. századi holland festészeti technikákról jelentős doktori disszertációt írt, és a dolgozat kedvéért megtanult hollandul is - tette hozzá a kurátor.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: