Marosi Viktor politikusról készített rendhagyó fotósorozatot

Budapest - A legismertebb magyar politikusokról készített rendhagyó fotósorozatot Marosi Viktor fotós, a képekből pénteken nyílik kiállítás a budapesti Garibaldi Bisztró G4 galériájában.

Marosi Viktor 2013 áprilistól készítette a Politikusok címmel nyíló tárlat anyagát. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kimutatása alapján választotta ki azt a 36 legismertebb magyar politikust, akiket képein megörökített - közölte a galéria az MTI-vel.

Marosi Viktor a kiállítás videóajánlójában elmondta: a portrésorozattal arra tesz kísérletet, hogy a politikus és a társadalom, valamint a politikusok között egyre növekvő szakadék között hidat képezzen.

Felidézte: a fotózás előtt a képek szereplőivel mintegy húsz percet beszélgetett. Ez az idő elég volt arra, hogy a fotóalanyok feloldódjanak.

Marosi Viktor azt is elmondta, hogy olyan helyszíneket választott a fotózáshoz, amelyek lehetőleg távol vannak a politikusok megszokott közegétől: volt, akit a fürdőszobájában, kávéházban örökített meg, de akadt olyan szereplő is, akit a saját kriptájánál kapott lencsevégre. Hozzátette: mindegyik szereplő maga választotta ki a helyszínt.

Marosi Viktor Budapesten élő fotográfus pályáját színészként kezdte, majd Los Angelesben filmkészítést tanult. Fotóin keresztül a világot élesen, de nem bántóan bírálja. A Politikusok a negyedik önálló kiállítása.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: