Az Óbudai Danubia Zenekar újabb sorozata rendhagyó portrét rajzol Beethoven személyiségének három, egymásnak látszatra ellentmondó jellemzőjéről – hangokban, képekben, szavakban.
LÁZADÓ
2014. 04.12., 19.00
Prométeusz teremtményei – nyitány op. 43
Coriolanus nyitány op. 62
I. Leonóra nyitány op. 138
III. szimfónia (Eroica) op. 55
A hős nem áldozat. A hős úgy alakítja életét, úgy formálja át a világot, hogy abban hőssé válhasson. A feladatok nem csak úgy adódnak, a hős maga választja ki célját és a kihívások elébe vág. A hős nem elszenvedi végzetét, hanem előálltja. A sorscsapás az ő számára lehetőség. Beethoven művészi univerzumát ilyen hősök népesítik be, Prométeuszok, Egmontok, Leonórák, akik természetesen egy kicsit valamennyien Beethovenek is. Áldozatvállalásuk erkölcsi példa, és tetteiket sohasem csendben, titokban hajtják végre. A hős munkálkodása hatalmas zajjal jár. Állítólag Haydn így jellemezte a III. szimfóniát: „igen hangos, és innentől kezdve semmi sem lesz úgy, mint régen". Igaza lett. Beethoven új utakat jelölt ki önmaga és a zene számára, lázadóként ment szembe a klasszikus harmónia szabályaival, másfajta rendre vágyott.
REMETE
2014.05.11., 19.00
F-dúr vonósnégyes op. 135
V. szimfónia op. 67
Közreműködik: ACCORD QUARTET
A társaságkedvelő, az élet sűrűjében mindig szívesen elvegyülő, könnyen ismerkedő, a mély barátságokra és a szenvedélyes szerelmekre nyitott Beethoven harmincas éveitől kezdve fokozatosan egyfajta belső száműzetésre rendezkedett be. Elsősorban önvédelemből. Társaságkerülővé vált, hogy súlyosbodó süketségére mennél későbben derüljön fény, s hogy zenészi hivatásával kapcsolatban semmilyen kétely ne merülhessen fel. Remete volt a zsibongó császárvárosban, aki minden idegszálával saját személyisége és kompozíciói építésére koncentrált. Ha idősebb korában kilépett az utcára, idegenszerű figuráját már messziről felismerték a bécsiek. Arcát félig eltakarta ezüstösön kéklő, hosszú, kócos haja, mely a szemtanúk szerint soha nem látott ollót vagy fésűt. Egy korabeli zenei újság úgy írta le őt, mint valamiféle „ossziáni-démonikus" alakot, mint egy távoli világból érkező csavargót.
KÖLTŐ
2014.06.15., 19.00
G-dúr zongoraverseny op. 58
VI. szimfónia op. 68
Közreműködik: FEJÉRVÁRI ZOLTÁN (zongora)
Bécs, Beethoven idejében, különös város volt. Igen sok ember élt itt egy viszonylag kis területre összezsúfolva. A bérházak szokatlanul magasra nőttek, a belső kerületeket szűk, szinte mindig árnyékos utcácskák hálózták be. Az egyszerre pezsgő és fojtogató, világvárosias levegőjű városrészekből azonban a korabeli polgár egy rövid sétával az érintetlen természetben találhatta magát. Bécs mai külvárosai egykor idilli falvak voltak. Beethoven szívesen bolyongott a természetben, s a falu mindig felvidította. A titáni lélek itt elcsendesedhetett. A természet újra és újra előhívta belőle a költőt. De Beethoven természetköltészete nem kizárólag romantikus elvágyódásból vagy a szentimentalizmus korának illúzióiból táplálkozott. A feloldódásban, a természettel való egyesülésben – a 21. századnak is üzenve – az ember számára valódi alternatívát látott.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése