Chagall-kiállítás nyílik Pécsett áprilisban

A 20. század egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb képzőművésze, Marc Chagall (1887-1985) alkotásaiból nyílik kiállítás áprilisban Pécsett - jelentette be a Janus Pannonius Múzeum művészettörténeti osztályvezetője szerdán a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.


Sárkány József elmondta: április 24. és október 31. között a művész 148 alkotása látható a Martyn Ferenc Múzeum Káptalan utcai épületének emeleti kiállítótermeiben.

A tárlat anyaga bibliai témájú és Homérosz Odüsszeia című művéhez kapcsolódó litográfiákból, a Párizsi Opera mennyezetének megújítására készült tervrajzokból, vázlatokból és a jeruzsálemi Hadassah Egyetemi Kórház zsinagógájának ablakillusztrációiból áll - közölte a főmuzeológus.

Sárkány József megjegyezte, hogy Pécsen néhány évvel ezelőtt volt már Chagall-kiállítás, de az nagyságrendjét tekintve messze elmarad a most tervezettől. Hozzáfűzte: a tavasszal látható műveket ebben az összeállításban még nem mutatták be Magyarországon.

Magyar Attila, a Janus Pannonius Múzeum gazdasági vezetője arról szólt, hogy a múzeum idei "húzó kiállítása" egy német céggel kötött kedvező szerződésnek köszönhetően jön létre, és várhatóan kiegészül két, a Szépművészeti Múzeumban őrzött Chagall-képpel.

A tárlat a múzeum részéről nem igényel jelentősebb anyagi ráfordítást, a logisztikai és biztosítási költségeket a német partner vállalja a jegybevételek egy részéért cserébe - mutatott rá.

A gazdasági vezető utalt rá: a tavalyi Leonardo-kiállításnak köszönhetően az előző évi 80 ezerről 150 ezerre nőtt a múzeumhoz tartozó intézmények látogatóinak száma, s abban bíznak, hogy kiállításaik iránt idén is hasonló lesz az érdeklődés.

Kőhalmi Andrea, a Janus Pannonius Múzeum kommunikációs és marketing osztályvezetője azt hangoztatta, hogy idén "erős és izgalmas kiállítási programmal" várják az érdeklődőket, nem csak Chagall művei miatt lesz érdemes a turistáknak Pécsre jönniük.

Kiemelte, hogy február 28-án a Modern Magyar Képtárban kezdődő Országos Kisplasztikai Quadriennálén 85 művész 135 alkotása csodálható meg, május 15-től a Múzeum Galériában az európai analitikus festészet meghatározó alakja, Gianfranco Zapettini művei, május 22-től a Vasarely Múzeumban Victor Vasarely fia, a Renault emblémáját is tervező Yvaral munkái láthatók.

Gábor Olivér, a Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályának muzeológusa örömének adott hangot, hogy májusban Pécs és Baranya római kori leleteit bemutató állandó régészeti kiállítás nyílik a Káptalan utca 4. szám alatt.

A nagyközönség számos edény- és üveglelet mellett láthatja egy 2. századi halotti kocsi felszerelését, egy Dunaszekcsőn talált Marcus Aurelius-szoborfejet, valamint megnézheti a Sopianae-t bemutató élethű, háromdimenziós animációt is - mondta el.

A régész szavai szerint az állandó régészeti kiállításnak azért van jelentősége, mert ilyen rendezésére a pécsi régészeti múzeumi épület elhalasztott rekonstrukciójával összefüggésben hat éve nem volt mód.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a múzeumi programok sorában július 3-án életműkiállítása nyílik Nádor Judit keramikusművésznek, október 2-án pedig Gyarmathy Tihamér pécsi születésű Kossuth-díjas festőművésznek, aki idén lenne száz éves.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: