Barcsay Jenő műveiből nyílik kiállítás

Barcsay Jenő festőművész alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás májusban Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban – jelentette be Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken az alföldi városban.


Az Alföldi Galéria és a Tornyai Múzeum idei kiállításairól tartott sajtótájékoztatón a politikus azt mondta, hogy a maga nemében Európában is egyedülálló, több mint hat évtizedes múltra visszatekintő Vásárhelyi Őszi Tárlat megrendezésével Hódmezővásárhely kivívta helyét a hazai kulturális életben. Néhány éve hagyomány, hogy tavasszal is egy hasonló méretű, országos érdeklődésre számot tartó kiállítást szerveznek.

A polgármester megjegyezte, bízik abban, hogy Barcsay Jenő, a hazai konstruktív-geometrikus törekvések egyik legjelentősebb egyéniségének gyűjteményes kiállítása is olyan kiváló szakmai és látogatói visszhangot ér el, mint az elmúlt években a Csernus Tibor vagy a Koszta József alkotásaiból rendezett tárlat.

Nagy Imre múzeumigazgató elmondta, idén lesz hatvan éve, hogy Barcsay Jenő elnyerte a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet. A művész emellett is több szálon kötődött a városhoz: fiatal korában Endre Béla barátsága révén kapcsolódott Vásárhely kulturális életéhez, majd 1929-től nyarait már Szentendrén töltötte, ahol egy műteremben alkotott Tornyai Jánossal.

Barcsay Jenő azon kevés magyar festőművészek egyike, akik életművében bemutatható a fokozatos átmenet a pontos, realisztikus stílusból az absztrakt látásmódig. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal közösen megszervezett kiállításon mintegy kétszázötven festményt mutatnak be a közönségnek a szentendrei múzeum, a Tornyai Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria anyagából, valamint magángyűjteményekből. A kiállításhoz kapcsolódva Szabó Noémi kurátor szerkesztésében elkészül egy átfogó monográfia is Barcsay Jenő munkásságáról – közölte a művészettörténész.

Októberben a Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitásához kapcsolódva önálló kiállításon mutatkozik be a tavaly Tornyai-plakettel kitüntetett Szabó Ábel festőművész, valamint a Rudnay-ösztöndíjjal jutalmazott Szabó Klára Petra és a Fiatal Festők Nívódíját elnyerő Szakszon Imre.

FEDEZD FEL

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: