Bővült a Mini Magyarország makettpark

Erdély emblematikus épületeinek, templomainak kicsinyített másával, köztük Drakula gróf várával és a segesvári Óratoronnyal bővült a Mini Magyarország makettpark – hangzott el a pénteki szarvasi sajtótájékoztatón.


A makettparkban így már Vajdahunyad vára, a marosvásárhelyi Városháza, a gyimesbükki 30. számú őrház és a Rákóczi-vár romjai, a csíksomlyói kegytemplom és kolostor, a segesvári Óratorony, valamint a néphagyomány által Drakula gróf várának tartott törcsvári kastély - az eredetivel minden apró részletében megegyező - kicsinyített mása látható.

Bukovinszky Béla, a makettpark vezetője az MTI-nek elmondta: az új makettek elkészítése mintegy 30 millió forintba került, amelyet önerőből, a jegybevételekből finanszíroztak. Hozzátette: összesen mintegy 20 ember dolgozott rajtuk november vége óta, sőt még az átadó előtti éjszaka is folytak a munkálatok.

Terveikről szólva kifejtette: várhatóan május elejére további elemekkel bővül az "erdélyi rész", így Déva várát, a székelydercsi erődtemplomot és a kolozsvári Szent Mihály-templomot – előterében a Mátyás-szoborral – is megtekinthetik majd az érdeklődők. A későbbiekben szeretnék kialakítani az észak-erdélyi, a kárpátaljai és a vajdasági részeket is, bár utóbbiba már belekezdtek: a zombori vasútállomás épülete jelenleg is látható a makettek között.

Bukovinszky Béla elmondta: most főként az interaktív makettek számát próbálják bővíteni, mert láthatóan az vonzza a leginkább a gyerekeket.

Hanyecz Katalin, a Szarvasi Arborétum igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Mini Magyarország makettpark attrakcióinak hatására jelentősen megnőtt az arborétum látogatószáma. Az MTI kérdésére kifejtette: míg 2012-ben 37 ezren látogattak el az arborétumba, tavaly már ennek több mint a kétszerese volt a látogatószám.

Hodálik Pál (Fidesz-KDNP), Szarvas alpolgármestere a makettpark bővüléséről szólva elmondta: a fejlesztés a mostani beruházással sem áll meg, ugyanis a park vezetője korábban 150-200 darab makettet álmodott meg.

A Magyarország történelmét, hagyományait és építészeti nevezetességeit bemutató, több mint két hektáros makettpark 2013 áprilisában nyílt meg a Szarvasi Arborétum területén. A turisztikai attrakció a főváros és a megyék leghíresebb épületegyütteseinek kicsinyített másait foglalja magába. Eddig harminchárom épület és híd, valamint öt vonat és hajó makettje volt megtalálható a parkban, amelyből nyolc volt interaktív.

A debreceni református nagytemplomból zsoltár hallatszik, a jáki templomból gregorián dallamok szólnak, a Szegedi Dómnál felcsendül a híres harangjáték, a Pécsi Dzsáminál a müezzin imára hívó hangja hallható.

A Mini Magyarország projekt magánvállalkozásban valósult meg, a brüsszeli Mini Europe és a klagenfurti Minimundus makettparkok világa alapján álmodták meg és hozták létre. 

JÁRJ UTÁNA

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: