Tavaszi Rock Kavalkád a Club 202-ben

Bár már néhány napja a naptár szerint tavasz van, azért április hónapja az, mikor már biztosan számíthatunk a nagybetűs TAVASZra J Ennek örömére meg is rendezzük a Tavaszi Rock Kavalkádot a Club 202-ben, amin is három koránt sem ismeretlen, bár stílusában eltérő zenekar koncertjére várjuk a bulizni vágyókat.


Az Alcohol zenekar a tavaszi turnéja részeként illesztette be ezt a tavaszi bulit a koncertnaptárjába. A 2003-ban alakult zenekar az utóbbi időben több tagcserét is megélt, de ami biztos, hogy az alapító tag Csöves egy kitűnő dobosra, Szentpéteri Viktor személyében, és egy remek gitárosra, Ambrus Zoli ( Ex-Mirigy) személyében biztosan számíthat. Tervben a következő lemez, és a Mi nem nyugszunk Tour keretén belül több vidéki városban is elcsíphetitek majd a bandát.

A Cool Head Klan zenekart sem kell bemutatni nagyon senkinek sem. Mind a budapesti, mind a vidéki, de még a határainkon túli közönség is jól ismeri a Molics Zsolt vezette csapatot. Ők sem fognak tétlenkedni ebben a szezonban, hiszen már több mint 20 lekötött bulival bírnak. Készülnek az új motoros dalok, és nagy hangsúlyt fektetnek az akusztikus produkciókra is. Április 24-én viszont biztosan hangosan fognak szólni J

A Demonlord Magyarország legjobb power metal csapata. Ők is dolgoznak már az új dalokon, és tavasszal néhány vidéki városban ők is előfordulnak majd. Szerveződnek a nyári fesztiválok is, amiről bővebbet majd a zenekar Facebook oldalán találhattok. Náluk tehát most a dalírás, a gyakorlás és természetesen a szervezés teszi ki a tennivalók nagy részét.

 A Tavaszi Rock Kavalkádon egy feltörekvő zenekar is lehetőséget kapott a bemutatkozásra, ők pedig a Last Fire.

 Ha nem szeretnétek kimaradni ebből az igazán ütős line-up-ot felvonultató buliból, gyertek április 24-én a Club 202-be! Várunk Benneteket!


Esemény itt:


Boltsek Andrea - Pólus Online 
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: