Idén is megrendezik a Simonyi Napokat Debrecenben

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg május 8. és 17. között a Simonyi Napokat Debrecenben - jelentették be a szervezők kedden a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban megtartott sajtótájékoztatón.


Kovács Béla Lóránt, az intézmény igazgatója közölte, hogy gazdag programokkal emlékeznek idén is "a legvitézebb huszárról", Simonyi József óbesterről, aki béke idején, 1818-től 1823-ig állomásozott ezredével Debrecenben. Nevéhez fűződik a mai Simonyi úton ültetett négy fasor, valamint az ő javaslatára építettek a Nagyerdőn fürdőt és vigadót.

A Pro Patria Alapítvány Emődy Dániel tanár kezdeményezésére 1999-ben rendezte meg először a Simonyi Napokat, jelentette be Papp Gyula ezredes, aki szólt a programsorozat megújításáról is. Közölte: elkészült a korábbi években lezajlott Katonatörténetek című pályázat négy kötetének legjobb írásait tartalmazó kiadvány, melyet eljuttattak az ország azon középiskoláiba, ahol katonai nevelés folyik, illetve azokba a felsőfokú oktatási intézményekbe, ahol honvédelmi ismereteket tanítanak.

Az idei évben először vehetnek részt határon túli fiatalok a rendezvényen, őket a Debreceni Közlekedési Vállalat utaztatja Székelyhídról, Szentjobbról, Gálospetriből és Bihardiószegről, Böjte Csaba árvaházaiból.

Czeglédi Erika fiókkönyvtár vezető a bő egyhetes programok közül kiemelte a hivatalos nyitó nap rendezvényeit: május 12-től Köves Eszter lovas fotóiból látható kiállítás a Méliusz Könyvtárban. 16-án szintén a könyvtárban emlékeznek Simonyi óbesterre, megkoszorúzzák az emléktábláját, fát ültetnek tiszteletére.

Május 16-án és 17-én akadályversenyeket bonyolítanak le Mini hadi tortúra címmel, melyek első fordulója a Méliusz Könyvtárban, második fordulója az Apolló moziban, a harmadik az állatkertben, míg a negyedik Létavértesen lesz. Az első és második világháborús évfordulókhoz kapcsolódóan előadások hangzanak el.

Lesznek kézműves foglalkozások, illetve filmvetítés és ankét Csikósok robogón és lóháton címmel.

A rendezvények ingyenesen látogathatók - jelentette be Czeglédi Erika.

A Simonyi Napok fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter, védnöke Halász János országgyűlési képviselő és Papp László, Debrecen polgármestere.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: