Virtuózok: Koncertek és kiállítás

Együttműködés kezdődött a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny és a Várkert Bazár között: koncertek, workshopok, nyilvános próbák mellett interaktív Virtuózok-kiállítás is nyílik az épületben nyár végén.


A programokat felvezető keddi sajtótájékoztatón L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta: olyan kezdeményezésről van szó, amely nagyszerűen kihasználja a Várkert Bazár adottságait, emellett ahhoz a szellemiséghez is szervesen kapcsolódik, amely a hagyományok ápolását előremutató, progresszív elemekkel ötvözi.
Peller Mariann, a Virtuózok producere az MTI-nek elmondta: a június 7-i nyitóhangverseny után szeptembertől folytatódnak a koncertek körülbelül havi rendszerességgel, később a második széria forgatása során még gyakrabban, a tervek szerint havonta 2-3-szor lesznek koncertek a Várkert Bazár multifunkcionális termében.
A 2016-os szériára olyan külföldi hírességeket szeretnének meghívni, mint Anna Netrebko, Ennio Morricone, Lang Lang vagy David Garrett – árulta el Peller Mariann.
Az együttműködés másik fő területe egy interaktív Virtuózok-kiállítás létrehozása a Várkert Bazárhoz tartozó Déli Palotákban.

A nyár végén nyíló, és év végéig biztosan látogatható kiállítás több állomásból áll majd, amelyeken egy okostelefon-alkalmazás – vagy nyomtatott segédlet – segítségével lehet végighaladni – magyarázta Peller Mariann. A gyerekek kipróbálhatnak többek között egy nagy hangszert, amelyen egyszerre 16-an tudnak együtt zenélni, muzsikálhatnak valamelyik "veterán" vagy 2016-os virtuózzal, megmérethetik magukat egy zenetanár előtt, vagy lefotóztathatják magukat a zsűritagok viaszmásával. Aki minden állomáson végighaladt, a műsorban látotthoz hasonló imázsfilm forgatását nyerheti.
A műsor producere kitért arra is, hogy aktívan folyik a Kis Virtuózok Alapítvány munkája, a nyárra európai koncertkörútra mennek, és tervben van egy japán turné is.
Batta András zenetörténész, az alapítvány kuratóriumának tagja, a Zeneakadémia volt rektora úgy fogalmazott: a Kis Virtuózok Alapítvány az egész magyar zeneoktatás "marketing zászlóshajója" kíván lenni. Úgy vélte, az immár mozgalommá vált Virtuózok legnagyobb hozadéka az volt, hogy a komolyzene az utca emberét is elérte, úgy beszéltek a műsor fejleményeiről, mint a futballról.

Gyutai Csaba, a Vagyongondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a Virtuózokkal való együttműködés tökéletesen illik abba a "minőségi brandbe", amelyet a Várkert Bazárból szeretnének építeni, erre utal a Klasszikusok találkozása mottó is.
(FOTÓ)

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: