05:57 Magyar siker az Amerikai Hegedűtársaság hangszerkészítő versenyén

Magyar siker született a dallasi székhelyű Amerikai Hegedűtársaság (Violin Society of America) idei hangszerkészítő világversenyén: Draskóczy Gábor dupla aranyérmet nyert, hegedűjének hangzását és a hangszer kidolgozottságát is a legjobbnak ítélte a nemzetközi zsűri - írja szombati számában a Népszava.
A Londonban élő 40 éves mester a lapnak azt mondta, egyfelől a rangja miatt jelentkezett a versenyre, ez ugyanis a legmagasabb színvonalú a világon. Másfelől pedig azért, mert antikolt – vagyis külsejét, felépítését tekintve 300-400 éves évesnek kinéző – hegedűkkel is lehetett indulni, ő pedig már régóta főleg ilyeneket készít.

A novemberi volt az első komoly versenye, és tervezi, hogy a következőn is indul két év múlva.

Draskóczy Gábor a Zeneakadémia Hangszerész-képző Iskolájába járt. A hegedűkészítés mesterfogásait később Holló Bencétől sajátította el, aki az itáliai hegedűkészítés fellegvárában, Cremonában végezte tanulmányait.

2004 óta dolgozik Londonban, a német Florian Leonhard ma már világszerte jelenlévő cégénél, ahol az új hangszerek készítéséért felelős. “Persze ezek is kizárólag itáliai stílusú, antikolt kópiahangszerek. Általában ott van mellettem egy régi, eredeti hangszer, s azt igyekszem tökéletesen rekonstruálni” – mondta a Népszavának. A hegedűk mellett olykor brácsákat is készít.

Úgy véli, Londonban nagyobbak a szakmai kihívások: sokszor naponta a kezébe kerül tíz felbecsülhetetlen értékű itáliai mesterhangszer, míg Magyarországon tíz év alatt csak három Stradivariust látott.

A Népszavának elmondta, egyszer szeretné megalkotni a saját hangszerét, de még nem tudja, mikor jön el ennek az ideje.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: